Bár az írónő másik magyarul megjelent könyvéről, a Hopelessről nem írtam kritikát a blogon, itt muszáj róla kicsit beszélnem róla, mert igen, azt is olvastam.
Szóval Hopeless.
Az egyik legátgondoltabb regény volt, amit YA/NA-szinten olvastam. Hogy tetszett-e? Nem. Amikor olvastam, akkor hallottak a szobatársaim először káromkodni. (Szegények, sokperces panasz- és düháradatot zúdítottam rájuk. xD Mert a srác bemászott a lány ágyába az éjszaka közepén, miután ki tudja mióta nem beszéltek, és ez romantikus volt, nem félelmetes, ijesztő és aggodalomra okot adó, és...) Nem tetszettek a végére erőltetetté váló egybeesések és fordulatok, hogy mindenre megoldás volt a szex, hogy a legjobb barátnőnek annyi jelentősége volt, hogy Sky kapott tőle telefont (még akkor is, ha egyébként a regény első fejezete zseniális és ötletes kezdés volt), hogy halál egyszerű volt a nyelvezet. Persze, akadtak olyan dolgok is, amik tetszettek, mint az első fejezet, a mormonos running gag, a csillagok meg becenevek jelentősége - igen, mert ez utóbbiak miatt mondom, hogy mennyire átgondolt történet a Hopeless. Minden részlet, akármilyen jelentéktelennek is tűnt, úgy illett a nagy egészbe, mint egy kirakós darabka. Szóval bár én nem szerettem a könyvet, elismerem az erényeit, és valahol értem a lelkesedést is, ami övezi a Hopelesst.
Nos, ami a Slammedet illeti...
