Napló az írásról 3. - Valaki szedjen ki a fejemből!

Ígérem, a poszt címe a végére érthetővé fog válni. Szóval arról van szó, hogy novemberben nekiálltam nanózni. (NaNoWriMo, azaz novemberben írj meg 50.000 szót a regényedből, azaz hogyan essünk pánikba egy hónap alatt minél többször.) A Kollázs című regényemen dolgozom, ami nem tudom, hogy valaha is el fog-e készülni, azt pedig végképp nem, hogy utána mi lesz a sorsa. Egyelőre kukába hajítanám az egészet, de ezt az érzést okozhatja a napi 1600 szó miatti stressz is. 

Hogy érthető legyen, mi is a probléma a regénnyel, és mi miatt fogom csak azért kinyomtatni, hogy darabokra téphessem, és legyünk jóindulatúak, mi miatt kerül majd jelentős átdolgozásra, ha egyszer a végére keveredek (mert nem érdekel, akkor is befejezek egy kéziratot), vázolom, hogy néz ki nálam az írás, vagyis inkább az írás előtti fázis.

Könyvolvasás: A viharszívű Mya Mavis (Pippa Kenn trilógia 2.)

Még erősen a regény hatása alatt állok, miközben ezt a bejegyzést írom. Szombaton a könyvbemutatón jártam, vasárnap éjszaka pedig kiolvastam a könyvet, miközben végig a saját magam által gyártott playlistet hallgattam (a bejegyzés végén majd megosztom, ha esetleg valakit érdekel). Szóval a hétvége egyértelműen Myával és a kolóniával telt. De ja, azért próbálok minél összeszedettebb lenni. És nem végigúristenezni ezt a kritikát. (Pedig úristen.)

A második részben a történet fonalát ott vesszük fel, ahol az elsőnél elejtettük. Aki nem ismeri A napszemű Pippa Kennt, annak innentől spoiler. Pippa és Ruben elérték a kolóniát, Ruben a kórházban szembetalálta magát a halottnak hitt Gage-dzsel, míg Pippa lecsapott mindenkit, akit ért, hogy aztán őt üssék ki. Amikor először találkozunk vele, ő is a kórházban ébred, és kiderül, hogy a Vörös Erdő mérgezése mégsem olyan egyszerűen kezelhető, mint hitték. Az egyetlen út, hogy a szervezete megküzdjön a méreggel az, ha sápadt vért kap és sápadt karmokat. Összefoglalva: nem a világ legvidámabb felébredésében van része. A második kötet azért is különleges, mert nemcsak azt tudjuk meg, hogy Pippával és Rubennel mi történik (így például mihez kezdenek azokkal a bizonyos karmokkal), hanem megismerkedünk a címszereplő Myával (ami mivel ő a címszereplő, nem olyan megdöbbentő), és kap szemszöget Wyatt Wells is (aki mostanában olvasta az első részt, az emlékezhet, hogy neki szólt Kelsei másik levele). És ja, igen, lássuk a hivatalos fülszöveget, ami sokkal irodalmibban összegzi a fentieket.
Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez?
Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre.
A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.

Random random: A Hollófiúk és a kreatív olvasók

Valamikor biztosan le fogok állni a Hollófiúk posztokkal, de ez a perc még mindig nem jött el.
Mert kábé negyedórája (azóta nézem újra és újra) jött szembe velem egy rajongó által készített videó, amelyben egy képzeletbeli Hollófiúk-tévésorozat kezdését készítette el. Egyrészt úristen. o.O Másrészt miért nem lehet ez valóság?! No, mindegy. Nézzétek meg te is! Valami zseniális.


És ha már a rajongók szóba kerültek, régebben egy posztban említettem, általában mennyire a szívem csücskei a Hollófiúk-rajongók
Szerintem nincs még egy sorozat, ami ennyi elmélkedős, találgatós kisregényt szülne, ami ennyi baromi tehetséges embert inspirálna fanfic írására, ami ennyi emberben mozgatná meg a művészt. Tele van a tumblr the-raven-cycle tage fanfictionökkel, fanartokkal, fanmixekkel és metákkal (és jó magyarnak lenni), szóval aki szereti a sorozatot, olvasta a harmadik részt, vagy nem zavarják a spoilerek, az mindenképp nézelődjön arra. 
És ha napi szinten le akarsz rajta döbbenni, hogy mennyire összetett és hajszálpontos a Hollófiúk (mert igen, minden egyes szó, és minden egyes, nem kimondott, jelentőséggel bír, és nem, a szél nem azt suttogja halkan, hogy Pynch), akkor különösen ajánlom sarasarai blogját
Szóval jó olvasgatást, nézelődést! Én megyek, újranézem ezt az openinget.

(A Noah fanart, ami csudiszép és csudi creepy, Hayden Marie munkája.)
(A videó Wimzeee-é, aki egyébként csinált egy kezdést A Skorpió Vágtához is, itt megtekinthető, és igen, ez is sokszor újranézős.)

Könyvolvasás: Maggie Stiefvater - Blue Lily, Lily Blue

Ígértem, hogy amint kézhez kapom a könyvet, kritikát is írok róla. Ez történik most. (És próbálok közben nem túl spoileres lenni, majd böhöm betűkkel jelzem, ha az készülnék lenni.)
Címszavakban: Imádtam. De még mindig a The Dream Thieves a sorozat, és egyben Maggie legjobb regénye. 
De ne ugorjunk ennyire előre. Lássuk, miről is beszélünk.
Veszélyes álmodni. És még veszélyesebb felébredni.--> Fogjuk rá, hogy ezt rá lehet húzni a könyvre, mert nem ugyanarra a szereplőre vonatkozik a két megállapítás, szóval félrevezető.
Blue Sargent talált dolgokat. Először életében barátokat, akikben megbízhat, egy baráti kört, ahová tartozhat. A hollófiúk maguk közé fogadták. Az ő problémáik az ő problémái, és az ő problémái az övék.--> Ezt eddig is tudtuk. De a trükk a talált dolgokban az, hogy mennyire könnyű őket elveszíteni.--> Ez viszont tök ütős gondolat.
A barátok elárulhatják egymást.--> Percek óta próbálok rájönni, ez mire vonatkozik.
Az anyák eltűnhetnek.--> Erre nem nehéz rájönni.
A látomások félrevezethetnek.--> Hm, e tekintetben sok gondolkodnivalót adott a könyv.
Bizonyosságok megkérdőjeleződnek.--> Ezt nem is tudom, hogy jól fordítottam-e.
Összességében a kaland folytatódik a négy részes sorozat harmadik kötetében is.