Fanfiction: Ezernyi hang (Harry Potter)

Valamiért szeretek vérfarkasokról írni. (Lehet persze ennek köze Maggie Stiefvater Shiver-trilógiájához, és lehet, hogy nem kellene értetlenkednem a "miért"-en.) Gondolom, teljességgel elkerülhetetlen volt, hogy bár életem első befejezett HP-írása is Remus Lupin nagy titkáról szólt, egyszer évekkel később visszatérjek a témához, és elmeséljem ugyanazokat az éveket egy más megközelítésben. Ezúttal James és Sirius szemszöge helyett, Remus fejébe másztam bele.

A legtöbb írásomban van valami apróság, amit más talán észre sem vesz - nem is kell, nem ez a cél -, de én magamat remekül el tudom vele szórakoztatni. Itt elárulom, mi volt az: minden jelenet első mondata valamilyen hanghatást foglal magában. Mert hogy ebben a novellában fontos szerephez jutnak a hangok.
"A képek elmosódnak, a szagok elvesznek, a vér íze felidézhetetlen. De a hangok, azok megmaradnak."
Remus úgy akar élni, ahogy a mondás tartja, magányos farkasként. De mi van, ha hiába küzd ellene, a barátság és a törődés így is, úgy is megtalálja? Mit tehet? El lehet-e hinni, hogy a farkaskórság ellenére ez is jár?
Több, kisebb jelenetből összeollózott, szomorkás novella.
(A jobb oldali kép LMRourke munkája. A képen a fiatal Remus Lupin látható.)

Random random: Sinner, még mindig öt hónap a megjelenésig

Az alábbi bejegyzésben már beszámoltam a hírről, miszerint 2014 júliusában az Egyesült Államokban megjelenik Maggie Stiefvater nagy sikerű könyvsorozatának, a Mercy Falls farkasainak negyedik része, amely a Sinner címet viseli. Túl sok szót arra, hogy mi is ez, nem vesztegetnék, a linkelt posztomban elolvasható. A lényeg annyi, hogy Cole és Isabel története folytatódik, méghozzá Los Angelesben. Cole ismét a rivaldafényben és Isabel életében. Azt se részletezném, hogy mennyire izgatott vagyok a regény miatt, mert ennek kifejtése túl sok wíííí-t, jujjjjj-t és szmájlihalmazt tartalmazna. (Az ég óvjon titeket ettől, de komolyan.)

Szorítkozzunk a legfőbb újdonságra, ami a Sinnerrel kapcsolatban történt. Elolvasható a könyv első három fejezete. Illetve egy prológusszerűség és két fejezet, az első Cole, a második pedig Isabel szemszögéből. Ha te is, pont mint én, alig bírsz magaddal, akkor kattints és vágj bele, mert wíííí! Ha azonban úgy érzed, ez a tizenkilenc oldal csak a türelmetlenségedet fokozza - mert igen, még csaknem öt hónap van az amerikai megjelenésig -, vagy egyszerűen nem szeretnél spoilereket, akkor a tovább mögött vár két nem annyira újdonság a regénnyel kapcsolatban. 

Könyvolvasás: John Green - Katherine a köbön

John Greenről már rengeteg szó esett a blogon, még saját taget is kapott. A Csillagainkban a hiba című könyvéért odavoltam, az egyik kedvencem lett, és bár a blogon az Alaska nyomábanról nem született kritika, azt is szerettem, bár jóval mérsékeltebben, mint a másik regényt. Hogy a Katherine a köbön hogyan teljesített? Egész jól. Mindjárt ki is derül, miért.
Mivel kezdem magam idegesíteni a folyamatos listakészítéssel, mintha nem tudnék összefüggő szöveget írni, ezúttal csupán két kategóriára osztottam a kritikámat. Kiknek érdemes elolvasniuk a Katherine a köbönt, és kik azok, akik nem biztos, hogy élveznék.

Random random: Csillagainkban a hiba - filmtrailer

Igen, még mindig nem TFIOS (=Csillagainkban a hiba) rajongói oldal vagyunk, de még mindig veszettül várom a John Green zseniális regényéből készült filmet. A premier még messze van - júniusban -, úgyhogy addig még bőven lesz ideje mindenkinek, aki eddig még nem tette, hogy elolvassa a könyvet. És velem együtt tűkön ülve várni a filmet. Ezen a várakozáson vagy segít, vagy éppen ront az, hogy ma kijött az első, hivatalos trailer. (A bejegyzés végén megtaláljátok ezt is.)

Előtte azonban egy kis kedvcsináló (na, nem a regényhez, arra ott a kritikám, remélhetőleg megfelel a célnak), megnyugtatás és bizakodás, hogy nem rontották el ezt a könyvadaptációt. A tovább mögött. Of córz. És megint pontokba szedve. Of córz.

Random random: Magyar Könyvek Viadala

Múlt héten kezdetét vette az első Magyar Könyvek Viadala. Nem hallottatok még róla? Akkor itt az ideje, hogy felkeressétek a Viadal oldalát.
Gondolkodtam rajta, hogy hogyan is foglalhatnám össze, miről van szó, és miért ennyire jó ez a kezdeményezés (köszönjük, Tibi), de aztán oda lyukadtam ki, hogy linkelem a Viadal hivatalos leírását, aztán leírom, én miért örültem neki, amikor először hallottam az ötletről.
  • A nagy felismerés: szégyenletes, mennyire kevés magyar könyvet olvasok egy évben. Rájöttem, hogy ezen javítani kell...
  • ... főleg, mert rengeteg kiváló magyar könyv van a piacon. Nem véletlen, hogy az én 2013-as TOP10-es listámon (lista egyik felemásik fele) is szerepelt kettő. 
  • Szavazni mindig buli. Igen, az a fajta netező vagyok, aki ha talál egy szavazást, egy kérdőívet, vagy tesztet, muszáj kitöltenie.
  • Rátalálhatok több olyan regényre, amire egyébként nem, vagy megerősít abban, hogy azt vagy ezt a könyvet nekem bizony el kell olvasnom. Így például most már száz százalék, hogy idén elolvasom Kalapos Éva D.A.C. című regényét, ami ott van a legjobb ifjúsági könyvek között.
  • A magyar íróink (fordítóink és borítótervezőink) bizony megérdemelnek egy kis pluszelismerést. Ha valaki a Viadal miatt nekifog egy magyar könyvnek, az a valami csak szuper dolog lehet.
Mindenkinek tehát, aki erre jár, a Viadal felé pedig még nem járt, azt mondom, keressétek fel a szavazást. Akinek volt kedvence idén, az szavazzon (A szavazás szabályairól itt olvashattok.), aki pedig úgy érzi, le van maradva magyar kedvencek választása terén, szemezgessen a jelöltek között, és találjon magának olvasnivalót. Jó szavazást, jó olvasást Mindenkinek!

Tíz könyv, amit 2013-ban olvastam, és neked is ajánlok (II. rész)

A bejegyzés első fele itt olvasható. És most következzék újabb öt könyv, amiket idén olvastam, és amik ezentúl büszkén gazdagíthatják a kedvenceim sorát. (Még mindig nincs sorrend.)

Joe Abercrombie: Az Első Törvény trilógia 
A penge maga és a folytatások: Miután felkötötték őket és A királyok végső érve

Miről szól? Az egyszerűség kedvéért, és nehogy spoilerbe fussatok, az első kötet, A penge maga tartalma:  

Miért ajánlom? Mert azok is szerethetik, akik esetleg nincsenek oda a fantasy könyvekért. A trilógia ugyanis úgy tud fantasy lenni, hogy nem tolja az arcodba, hogy nesze furcsa lények, mágia. Persze, vannak furcsa lények és mágia is, de mindez csak kiszolgálja a bámulatosan összetett és bámulatosan nem tökéletes karakterek kalandjait, az intrikát, a pörgő cselekményt. Izgalmas, három vaskos köteten át tartó mese ez (abból mondjuk a durvább fajtából xD) különösebbnél különösebb barátságokról, mese egy birodalomról, ahol mindenkinek megvan a maga titka. Ja, és ha eddig untad a harcjeleneteket (*jelentkezik*), akkor készülj fel rá, hogy itt bizony nem fogod. Komolyan, soha nem hittem volna, hogy egyszer ezt mondom, de a kedvenc részeim közé tartoztak az ostromok és összecsapások.

Kedvcsináló idézet:
"– Mi az? – kérdezte Logen, és a pipája után nyúlt.
– Valami varázsfőzet? A Magas Művészet valamilyen nagyszerű terméke?
– Tea.
– Hm?
– Megnyugtatja az elmét, de élénkíti a testet. Kevés olyan kín van, amin egy bögre jó tea ne enyhítene. – Logen belepréselt egy darab taplót a pipájába.
– És ha egy fejszét állítanak a fejembe?
– Az a kevesek egyike." (A penge maga)
"– Pedig a barátok hasznosak lehetnek. Ha másért nem, hát azért, mert minden barát eggyel kevesebb ellenséget jelent." (Miután felkötötték őket)
A tovább mögött folytatom a másik négy könyvvel, ami eltaláltátok, valójában nem négy könyv, mert van köztük egy újabb sorozat. 

Tíz könyv, amit 2013-ban olvastam, és neked is ajánlok (I. rész)

A bejegyzés eredeti címe ez volt: Tíz könyv, amit 2013-ban olvastam és neked is kellene... most rögtön, még idén, semmi nyomás, de menj olvasni! Aztán lerövidítettem. 

A 2013-as év lassan a végéhez közeledik, nekem olvasásügyileg - amennyiben azok nem a tankönyveim - biztosan, így arra gondoltam, összegzem, milyenek is voltak az olvasásélményeim idén. Összességében kevesebbet olvastam, mint szerettem volna, és többet, mint amennyit a tavalyi év után vártam volna magamtól. Ez persze, nem verseny, szeretek olvasni, és ha tehetem, olvasok is. Szerencsére 2013-ban rengeteg új kedvenc regénnyel gazdagodtam. Ezekből választottam ki ötöt, a következő bejegyzésben pedig érkezik a másik öt regény. Sorrend nincsen, csak tíz könyv (egyelőre öt), amit ugyanannyira megéri elolvasni.