Várakozó álláspont I.: Maggie Steifvater - Blue Lily, Lily Blue

Október 21-én az Egyesült Államokban megjelenik Maggie Stiefvater Hollófiúk sorozatának (tetralógiának) harmadik része, a Blue Lily, Lily Blue (a továbbiakban: BLLB). Én már eszméletlenül várom! Jelenleg ez a kedvenc könyvsorozatom, sőt összességében YA szinten is csak Maggie másik sorozatával (nem, Lament, nem rólad van szó, sosincs rólad szó), a Mercy Falls farkasaival versenyzik. 

Ebben a bejegyzésben tehát aktívan várok. És majd a következőben is (ki nem találjátok, hogy annak "Várakozó álláspont II." lesz a címe). Előbb a címről lesz szó kicsit, majd a második részben néhány nap múlva a tumblr közösségben terjedő visszaszámlálást foglalom én egybe, főleg mert csak összetörné a szívemet, hogy az utolsó nap feladatát, azaz hogy fotózkodjam a BLLB friss példányával, úgysem tudnám teljesíteni. Még pár hét lesz, mire az én példányom ideér. :(

Mindenesetre, ma a címről!

Könyvolvasás: Patrick Ness - Soha nincs vége

Patrick Ness a Könyvfesztivál óta igen előkelő helyen szerepelt a "Tőle Olvasnom Kell Mert Muszáj"-listámon. Mondhatni, az élén tanyázott. Úgy ültem be a könyvbemutatós beszélgetésre áprilisban, hogy a Kés a zajban fülszövegén túl fogalmam sem volt róla, mit ír, hogyan ír. De YA és hallhatok élőben egy YA írót beszélni angolul! Igazából nem is számított, ki ő. Aztán tényleg ott ültem, hallgattam őt, és egyrészt rájöttem, hogy mennyire jófej és milyen jó humora van, másrészt hogy az, ahogyan a regényeiről, azok felépítéséről, a karakterekről, egyáltalán az írásról beszél, kísértetiesen hasonlít arra, amit én gondolok, én keresek egy könyvben. Szóval annak a bizonyos listának az élére ugrott.

Ehhez képest persze nevetséges, hogy több mint fél évvel később jutottam csak el addig, hogy végre kézbe vegyem egy könyvét, de na, megfontoltam, melyik legyen az. 

A Soha nincs végének tehát hatalmas elvárásokkal álltam neki, aminek hát... mondjuk ki, sok tekintetben nem tudott megfelelni, még ha igazából tetszett is a regény.

A fiú kétségbeesetten, magányosan merül el a háborgó tengerben.
Meghal.
Majd felébred, csupaszon, a testét zúzódások borítják, de életben van.
Hogy lehet ez? És mi ez a különös, elhagyatott hely?
Ahogy lassan megérti, hogy mi történik vele, a fiú egyre jobban mer remélni.
Talán ez nem a vég…
Talán még nincs vége…

(A bejegyzés nagyon SPOILERES lesz. Csak az merészkedjen a tovább mögé, akinek ez nem jelent problémát.)
(Ha már épp továbbkattintottál volna, de még nem olvastad a könyvet, gondold át még egyszer. Ez az a könyv, ami nagyban épít a csavarokra.)
(Biztos vagy a dolgodban? :))

Könyvolvasás és filmnézés: Hadd mondjam el...

Röviddel azután, hogy elolvastam Laurie Halse Andersontól a Jégviráglányokat, rávetettem magam a másik magyarul megjelent regényére, a Hadd mondjam el...-re is, hogy aztán rávessem magam az ebből készült filmre is.

A könyv fülszövege, de mivel az alapanyaghoz eléggé hű adaptációról van szó, ez a film lényege is:

Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor?
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?

Könyvolvasás: Laurie Halse Anderson - Jégviráglányok

Azt hiszen, Laurie Halse Anderson személyében új kedvenc írót avattam. 

A nyáron volt szerencsém mindkét magyarul megjelent regényét olvasni, és mindkettő meg is érdemli, hogy bejegyzés szülessen róla. Elsőként lássuk a Jégviráglányokat, jövő héten pedig érkezik valamilyen formában a Hadd mondjam el... is - talán összekötöm a filmkritikával, még meglátjuk. Egyelőre viszont:

Jégviráglányok

– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.
Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.

Könyvolvasás: Ram Oren - Gertruda esküje

Szeretek változatosan olvasni, és nem mindig a YA-regényekhez ragaszkodni, csak azért mert abban a zsánerben érzem magamat igazán otthon. Jólesett most kicsit kiszakadni a könnyed fikcióból, és belecsöppenni valami nagyon is valóságosba. Még akkor is, ha a "jólesett" kifejezés kicsit morbidnak hangzik egy ilyen nehéz - mármint érzelmi értelemben véve, de erről majd később - regény esetében. 

De lássuk, miisazaGertrudaesküje!

Ebben a könyvben a híres Exodus hajó egyetlen katolikus utasának történetével ismerkedhet meg az olvasó. Gertruda Babilinska többször is saját élete kockáztatásával mentette ki egy lengyel zsidó házaspár egyetlen gyermekét előbb a német, majd a lengyel és a litván fasiszták karmaiból.
(...)
A Gertruda esküje szemléletében is különleges írás, amennyiben a rémkorszak legismertebb vallomáskönyvétől (Anna Frank naplója) eltérően nem a nácizmus üldözötteinek szenvedésére, hanem a zsidó nép megmenekülésére irányítja a figyelmet, bemutatván, hogyan juttatott a sors főszerepet a ma is Amerikában élő Michael Stolowitzky túlélésében egy katolikus nevelőnőnek és egy Karl Rink nevű SS-tisztnek.

Sorozatajánló: The 100

Mintha ez igazából afféle könyves blog lenne, nem?

Már hónapok óta tervezem, hogy bevezetem a sorozatajánlós rovatot a blogon, és most végre sikerült rájönnöm arra is, hogy miből tudok egy épkézláb posztot összegyúrni. Ami azt illeti, az elmúlt hetem a The 100-ról szólt, kábé csak a The 100-ról tudtam beszélni, így eljött az ideje, hogy itt is azt tegyem.

Mert The 100. Mindenkinek nyomás The 100-ot nézni! Elindultatok? Ja, nem, akkor a tovább mögött elárulom, miért is kéne elindulnotok.

De előbb zeneajánló, mert kábé a pilot óta ezt hallgatom, és szuper fun, és szuperül feldobja a bejegyzésemet, ha miközben olvassátok, ezt hallgatjátok.

Random random: Várós filmek

Mostanában annyi érdekes trailer jött velem szembe, hogy kezdem elveszíteni a fonalat, mit is akarok az elkövetkezendő hónapokban megnézni. Szóval gondoltam, összeszedem ide a blogra, és hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez. :)

Filmtrailerek következnek tehát meg rövid indoklások, miért is van ezen a listán helyük.

Mind őszi premieresek amúgy.

Boyhood

A filmet 2002-ben kezdték el forgatni, akkor castingolták a főszerepre Ellar Coltrane-t. Az ő általa alakított Mason életét követhetjük nyomon öttől tizennyolc éves koráig, real life style-ban, hiszen a színész és a karakter együtt idősödnek. 

Szerintem ez egy elképesztően izgalmas koncepció. Mert igen, amúgy is érdekelnek az ilyen felnövős, élettel szembenézős történetek, de így... alig várom, hogy lássam a Boyhoodot! Az Egyesült Államokban már bemutatták a filmet, és a rottentomatoes oldalon 99%-on áll - mindezt 164 kritikából hozta össze. 

Trailer (magyar felirattal).