Sose fogok valószínűleg tényleges epizódkritikákat írni a
Shadowhuntersről, de időről időre felmerülnek bennem bizonyos eszmefuttatások,
szóval azokat meg fogom osztani. Ilyen lesz ez is. (Meg ilyen volt ez és ez is.)
Szóval megnéztem a harmadik részt, és egyre inkább érik
bennem a felismerés (nemcsak a rész miatt, hanem interjúk és spoilerek alapján is), hogy a sorozat egyszerre felel meg nagyon is a könyv
szerinti karakterábrázolásoknak, és egyszerre ferdíti ki kicsit őket. Talán a
ferdít nem a legjobb kifejezés, mert negatívumot sugall, holott én azt hiszem,
szeretem ezeket az új perspektívákat. (Ugyanezt csinálják egyébként a világgal
is, de az egy másik téma, és olyan, amiről eddig viszonylag kevés infót
kaptunk. Pölö Csernobil? Azt a magyarázatot várom, és ajánlom, hogy jó legyen.)
Olyan érzés nézni a Shadowhunterst, mint AU fanfictionöket olvasgatni, olyanokat,
amikben tulajdonképpen minden szereplő ugyanolyan, egyetlen apró
változtatással, és ez aztán kilendíti a szereplőket az eredeti jellemzésükből.
Még mindig karakterhűek és felismerhetőek, csak van egy kis csúsztatás. (Remélem,
sikerült érthetően megfogalmaznom.) És jesszum, pont ezek miatt érzem még
inkább azt, mint amit az előző bejegyzésemben írtam, hogy igazán azt várom,
amikor a készítők el mernek szakadni az alapanyagtól. Mert igen, rettentően érdekesnek
találom ezeket a ferdítéseket (vagy csúsztatások? vagy melyik a jobb?
segítség.). Nem mindig élvezem őket – de ezekről nem fogok írni, mert még
kiforrhatják magukat -, de feltétlenül élvezem bennük az újdonságot.
Vegyük például Alecet. Az megvolt a könyvekben is, hogy
szabálytisztelő (klávéklávéklávé), az is, hogy magába fojtja az érzéseit, az
is, hogy Jace szupernóvája mellett kénytelen létezni. Mindezt megtartották a
sorozatban is, és megalkották belőle Alec „Soldier Boy” Lightwoodot. Igen,
gondolatban (és a poszt további részében) most már komolyan Soldier Boynak
szólítom őt. A könyvbeli Alec is az lenne? Nem. Például nézzük csak meg az
öltözködésüket. Az közös, hogy sokat nem flancolnak vele, de míg Alec ezeréves,
fakó és kinyúlt és kiszakadt cuccokban jár (mert nem fontos neki a kinézete, és
mert szeret észrevétlen lenni, mert ha észreveszed, jönnek a kérdések vele
kapcsolatban, és ne legyenek kérdéseid, mert nincsenek olyan válaszai, amiket
nem fél megfogalmazni), addig Soldier Boy katonai stílusú ruhákat hord – figyeljétek csak meg a dzsekijét! (Vagy egyébként nemcsak az öltözék szintjén működik az összevetés, a
tartása is katonás, Alecé meg nem.) Miközben
Alec öltözködésében a „Ne vegyetek észre”- eleme lett hangsúlyos a
karakterének, addig Soldier Boynál a szabálytisztelet. Utóbbinál is megvan a
magába zárkózás meg a többi, ami miatt várod, hogy mikor érkezik már el egy Let
It Go-féle kitörés (khm… helló, Magnus), viszont más elem lett előtérbe
helyezve. Soldier Boy ugyanúgy Alec, csak más kontrasztokkal, mint egy kép, ami
a könyvben mondjuk egyféle színskálával készült, a sorozatban meg egy másikkal.
A kép attól még ugyanaz, mégis mást veszel rajta észre először. (Hm, tényleg
szeretem az analógiákat.)
Ahogy a karakter mozdul (a ferdül itt furcsán hangzott xD),
úgy mozdulnak el aztán a következtetések is. Soldier Boyhoz illik, hogy JÓ
akar lenni a munkájában, hogy akár számon is tartja, hogy ki öl meg több
démont, ő vagy Jace (bár nem tudom, hogy ezt egyébként csinálja-e a sorozatban,
az őt alakító Matt Daddario tuti csinálja), nem azért, hogy arcoskodjon az eredménnyel, mint
Jace, hanem hogy bizonyítson, önmagának, a családjának, Jace-nek benne, a világnak,
mindenkinek. Soldier Boynál logikus, ha nem élvezi, hogy Jace rángatja maga
után, és nem csak a féltékenysége miatt nem, mert ő igenis azt akarja, hogy
érjen valamit a csapatban, és ő itt a jó vezető, de ha senki nem hallgat rá,
akkor mi a szerepe, és ha Jace, a parabataija, sem hallgat rá, akkor egyáltalán
ki ő, és identitásválság, identitásválság. Plusz, Soldier Boy úgy gondolja,
hogy Jace hülyeséget csinál. Na már most, ha azt vesszük, hogy Soldier Boy a harmadik
rész utolsó jelenetében Hodge gondolatát ismételte, és a Hodge-os párhuzam járt
a fejében, akkor abban a párhuzamban Jace Valentine… Hát, naná, hogy jobb
belátásra akarja téríteni őt. Szóval logikus az egész, ahogy a könyvben is
logikus volt az a másik út. Más színű a kép.
(Alec elemzés vége.) (Mintha kicsit odalennék Alecért.) (Mentségemre
szóljon, hogy ő volt a könyvekben a kedvencem.)
De hasonló – és egyelőre kellemes – az elmozdulás Meliornnal vagy
Raphaellel vagy épp Hodge-dzsal is. Utóbbinál főleg érdekel, hogy mit akarnak
kihozni belőle. (Az Aleces jelenete egyébként eddig a sorozatból a kedvenc
jelenetem, baromi érdekes az egész párhuzam, az, hogy mennyire hatott Alecre,
vagy hogy Hodge konkrétan manipulálni akart, vagy tényleg „csak” meglátta
Alecben saját magát.)
Alig várom a folytatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése