Tehát sportfilmek. Általában túl hollywoodiak, a szó teljesen pejoratív értelmében. Ennek érdekében a többdimenziós párharcokat, versenyeket lecsupaszítják valami végtelenül egyszerű "valósítsuk meg az álmainkat"-sztorivá, ahol megdőlnek nemcsak az adott sport szabályai (ugye tízpercig tartó egyenes a Forma1-ben, igen, rólad beszélek, Felpörgetve), de sokszor a fizika törvényei is. Mindezzel tényleg csak annyit elérve, hogy van egy újabb popcorn mozink (amikkel persze nincs baj, csak na... majd magyarázom), de semmi a sport igazi ízéről (bűzéről...), igazi emberi drámáiról. És mindezt tényleg állítom úgy, hogy a Góól filmeket (oké, az első kettőt) imádom, Gavin pedig a legviccesebb és legszerethetőbb sztereotípia az egészben.
Éppen ezért volt most annyira üdítő egy ellenpéldát látni. Mert a Rush Forma1 volt, és sport, és annyira, annyira hihető karakterek, és a látvány, és hetvenes évek, és akcentusok... ésésés mindez a tovább mögött.