Gondoltam, megosztom a blogommal a kezdeteket is. Ez az egyperces életem első, nem fanfic, befejezett valamije. (Azt hiszem.) Igen, került vagy fél órámba a megírása. Mindenesetre egy öt évvel ezelőtti egyperces következik. Ami nos... nem túl... egy kicsit... öt évvel ezelőtt írtam, jó?! :)
Pillanat
A pillanatot látni kell, érezni kell, tudni kell, átélni kell…
Az író keze ügyében mindig van
toll és papír. Kell, hogy legyen, mert a pillanat, az ihletett perc gyorsan
elszáll. Addig kell leírnod, míg tart a pillanat varázsa. Nincs is értelme másnak
élni, nem is élhetsz. Csak a pillanat számít, hiszen mind más. Mind ad valamit,
mind által egyre erősebb, bölcsebb, egészebb leszel.
Ujjaidat végigfuttatod a régi, a
múlt kegyetlen bélyegétől elnehezült pergamenen.
Kezedbe veszed a tollat, és
lassan a fekete tintába mártod.
Írnod kellene.
Az elképzelt világ képe szemérmetlenül
táncol a szemeid előtt, orrodban ég az illata bódult zamata, füledben
kitörölhetetlenül dübörög képzeleted muzsikája.
Tudod, írni kéne már.
A kép egyre élesedik elmédben, és
te elmerülsz benne, mintha csak szellem volnál, melyet palackja követel vissza.
Már nem Érzed a világot, már a része vagy. A lágy szimfónia körülötted zeng, és
kelt életre távolban rejtőző csodákat. Apró angyalok járják vidám táncukat a
fényben, játszanak, énekelnek, nevetnek. Hangjuk csordultig betölti agyadat. És
az illatok… Frissen nyíló orgonák letaglózó íze remeg az ajkadon, az orrodban…
Kitölti minden érzéked. Gyönyörű minden, mégis jóval több annál. Egészebb. Egy
pillanat, mely örök, mert Te megőrzöd, mégis el kell múlnia…
Füstös, dohányszagú levegő. Remegő
lámpa tompa fénye. Csend. Magány. Üresség.
Szemed könnyezve szeli át a
fekete tintával rótt sorokat. A Pillanatod emléke mindörökre a pergamenre
vésődött, varázsa beleivódott. De neked tovább kell menned, mert az Idő sosem
áll meg, és rád vár egy újabb pillanat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése