Napló a regényírásról I.

Beleszeretni egy ötletbe

Ez a cikksorozat azért jött létre (ebben a szent minutumban), hogy dokumentáljam egy első regény megírásának hullámvölgyeit. A próbálkozásba vagy belebukok, és akkor negatív példaként fogok szolgálni azok számára, akik ilyesmibe vágnák a fejszéjüket (azaz „így ne csináld, itt ne add fel”-kalauzt készítek), vagy sikerrel járok, és megőrzöm a (közönyös) utókornak, milyen volt befejezni az első kéziratomat. 

Amióta az eszemet tudom, történeteket találok ki. Tucatnyi cetli, párszavas Word-doksi és füzet őrzi ezek nyomait, de egyetlen önálló regénybe se fogtam bele. Ha le is írtam valamennyit, az csak azért történt, hogy az ihletadó jelenetet ne felejtsem el, vagy egy hangulatot megőrizzek. Sosem gondoltam komolyan, hogy én ezt most meg akarom írni. Nem éreztem magam felkészültnek hozzá, nem akartam elrontani egy klassznak tűnő ötletet. Most is félek. Valójában még fanficelni akartam egy darabig, novellázni, aztán szépen lassan fordulni az igazi regényírás felé. De bármennyi érdekes fanfices saját szereplőm van, és mennyi könyves karakter, akikkel izgi lenne még foglalkozni, meg mennyi kihívást jelentő ötletem (romantikus-humorosak vagy egészen sötétek) várja a kibontást, az ujjaim szinte már bizseregtek, hogy ennél is merészebb legyek, és belekezdjek valami teljesen másba.  Egy önálló történetbe. Szóval így kezdődött ez az egész pár napja. Egy vadonatúj sztorialappal dolgozok, mert még mindig nem akartam elbaltázni (mi ez a fejszés-baltás szóhasználat ma nálam?!) egyik olyan fejemben létező történetet se, amibe már teljesen beleszerettem. És itt adódott az első gond és ez a témája ennek az első naplós bejegyzésnek is eme hosszú felvezető után.

Ebbe az ötletbe nem szerettem bele.

A történet alapját hamar kitaláltam, erről a képről ugrott be szinte azonnal:

 

A szereplőim fő jellemvonásai is adták magukat. Alig kellett volna várnom, hogy dolgozhassak velük, megírjam az életüket… ehelyett semmi. Nem jutott eszembe semmi, ami őket egyedivé tenné, vagy valami, ami a történetét igazán a sajátommá. Csak egy szimpla, elcsépelt ötlet volt, gyakorláshoz kitűnő − hiszen éppen ezt akartam, nem? Hát rá kellett jönnöm, hogy mégse. Ahhoz, hogy én hónapokon keresztül ezzel foglalkozzak, bele kell szeretnem a történetbe. Ha én nem élvezem az írást, nem várom igazgatottan a végkifejletet, nem érdekel a szereplőim sorsa, mit ér az egész?

Újabban ha fanfictiont írtam, ahhoz is pontos tervet készítettem. Mire elkezdtem bepötyögni a történetet, már tudtam, hova akarok eljutni, tisztán láttam az utolsó mondatomat. Ez így van egyébként a fejben létező többi mesémmel is, mindnek ismerem a végállomását, csak az útvonal kérdéses. A szereplőimről bekezdéseket tudtam volna mesélni, már azelőtt, hogy felbukkantak volna. De itt egy néven és néhány cseppet sem eredeti tulajdonságon kívül semmit sem tudtam még a hőseimről. Nem tudtam, hová akarok eljutni, néhány jelenetem volt meg fejben, egy-két helyszín, és bárhogy törtem az agyam, nem jutottam többre. Mintha nem is lett volna kedvem kitalálni. Aztán megembereltem magam, megnyitottam egy Word-dokumentumot és elkezdtem írni. Kicsit hisztisen, de legalább haladtam valamerre, bár a szereplőim túlságosan továbbra se izgattak. Végül a megoldást az jelentette, hogy kikapcsoltam a számítógépet, fogtam egy lapot, és egyszerűen leírtam mindent, ami egy karakterről beugrott. És így, hogy egyben láttam, kik is ők, már egy csomó újabb dologra jöttem rá velük kapcsolatban, csak úgy gyűltek a sorok a papíron. Miközben ment mellettem az úszó világbajnokság és kidolgoztam egy sokat segítő úszónemes hasonlatot a főszereplő srácaimról (azaz melyikük kedvelné a mellúszást, melyikük a hátat, és miért), valahogy egyszer csak összeállt minden és én végre belezúgtam a történetbe.

Az első bukkanót tehát sikeresen vettem, azt, amelyikre még jelzőtábla se figyelmeztetett. Mert bizony olvastam mindenféle írástechnikai posztokat a regényírásról, és nem hiszem, hogy azokat pont én tudnám elkerülni. Úgyhogy biztosan jelentkezem még. Addig is húzok vissza kutatómunkázni. Á, majd erről is írhatok egy cikkben valamikor!