Most szólok, hogy a Pokoli Szerkezetek a poszt további részében ID (az angol cím nyomán) néven fog futni.
Hónapokkal ezelőtt már született egy bejegyzésem, kritikám zsongásom a TMI-ről, az ID társsorozatáról - magyaros mondatok, le veletek! -
, ami megtalálható itt. Nagyjából csak arról értekeztem ebben, hogy miért is imádom annyira az eddig megjelent öt kötetet, és bár azóta, a zsongás utáni idő távlatában, már tudnék értelmesebben, némi kritikai felhangot megütve is nyilatkozni, azt mondom, ne bolygassuk a múltat, mert akárhogy is, az nem változott, hogy továbbra is oda vagyok A Végzet Ereklyéiért. (És Alecért és Jace-ért.) Ez a bejegyzés most más lesz, mint az, nem is hirtelen felindulásból írom, nagyon nem, ugyanis hónapok teltek el azóta, hogy A hercegnőt befejeztem.
Ja igen, kezeket fel, aki nem tudja, miről szól Az angyal és a folytatások? Hm...egy kezet se látok (új belső szem kell, de komolyan), de azért lássuk a medvét!
Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába,
valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok,
boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a
gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem
érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól,
akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre,
hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell
döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.
A fülszöveg kiegészítéseként: a két legjobb barát egyben parabatai is, ők Will és Jem, és Tessával együtt többnyire az ő történetük ez a trilógia, amely több szállal és szereplővel is kötődik a TMI-hez. Valószínűleg simán olvasható annak ismerete nélkül is, de igazából tényleg izgalmas felfedezni a párhuzamokat, és ha a megjelenés sorrendjében olvasod a sorozatok köteteit, pluszmeglepetések is várnak rád.
Nyilván a világ is közös, az egész miliő az árnyvadászokkal, boszorkánymesterekkel, vámpírokkal és vérfarkasokkal, még ha a történelmi kor (erről szó lesz még később) különböző is, úgyhogy erre nem térnék ki.
Hogy mire térek ki? A tovább mögött megtudjátok.