Évösszegzés: 2014 legszebb borítói

Igen, ez egy rendkívül tartalmas bejegyzés lesz.

Értsd, nagyjából csak képek.

A 2014-es borítók.

Értsd, azoknak a könyveknek a borítói, amit én 2014-ben olvastam.

A legszebbek.

Értsd, a szerintem legszebbek.

Vegyesen teljesen magyar, átvett külföldi és teljes külföldi (mert angolul olvastam a regényt) borítók következnek.

(A címre kattintva megjelennek a képek.)

Chris Howard: Gyökértelen

Órákig tudnám nézegetni. És fülszövegre nincs is szükség, a borító elmond mindent, amit a könyvről előzetesen tudni kell.

Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása

Csak simán csodaszép, jó?

Évösszegzés: 2014 legnagyobb könyves csalódásai

Mivel a vizsgaidőszak beköszöntével idén már nem nagyon fogok új könyvbe kezdeni (ha igen, minden bloglátógatónak kötelessége megcsapkodni engem, virtuálisan, vagy mi), ezért a december hátralévő részét egy kis összegzésre szánom. Valószínűleg csak regényekről lesz szó, de ha fel tudok idézni kellő filmet, amit láttam, és össze tudom kaparni a gondolataimat néhány sorozatról, akkor azok is helyet kapnak. Meglátjuk azt is, mire lesz időm.

Tavaly egy TOP10-es listát hoztam össze a legjobb regényekről, ami olvasható itt és itt. Ezúttal különböző szempontokra bontottam a boncolgatást, de egyik szempont sem fog tíz könyvet lefedni (asszem). A mai poszt, a legnagyobb könyves csalódások, szerencsére nem.

Könyvolvasás: Róbert Katalin – Szívből, színből, igazán

Szeret – nem szeret – szívből – színből – igazán...

Szeretem a szimbólumokat, a metaforákat, azt, ha egyvalami egyszerre kettő, és Róbert Katalin könyve már első pillantásra ilyen. A borító és a cím is nagyon működik – még akkor is, ha nekem a cím hangzásra túl nyálas, de igen, értékelem az utalást, és a regényt olvasva tényleg átjön az az érzés, ahogy a fűzfa, margaréta, akármi leveleit, szirmait, akármijeit csipkedi az ember, és egy mozdulat választja el egymástól a válaszokat. Partik és Alex kapcsolata is ilyen, sziromtépkedés, játszmák és bizonytalanság, és valami elsőre érthetetlennek tűnő meghittség. Belesüppedtem a könyv lapjaiba, és bőgtem, nevettem rajta, és te jó ég, rettenetesen a hatása alá kerültem. A tovább mögött próbálom összeszedni a (spoilerektől mentes) gondolataimat, de már szombat éjszaka óta próbálom – igen, már a könyvbemutató napján kiolvastam a regényt, és igen, talán azóta újból nekiálltam, hogy lassabban, időt hagyva a mondatok és jelenetek ízlelgetésére, olvassam ezúttal –, úgyhogy semmit sem ígérek.

De nyerjünk magunknak időt, itt egy fülszöveg előbb:

Alex és Lilla testvérek, szeretik egymást, ám mindketten Patrik után vágyódnak.
Patrik azonban nehezen ereszt bárkit közel, édesanyja halála túlontúl fájó, apja elutasítása pedig túl könyörtelen. Úgy érzi, többé nem képes szeretetre senki iránt. Mégis összebarátkozik Alexszel, és a kapcsolat egyre mélyül, egyre fontosabbá válik számára a fiú. Csakhogy neki mindig a lányok tetszettek, és Lilla mellett sokkal vidámabb és könnyebb az élet.
Alex fél a saját másságától és tehetetlen. Miközben próbálja megtalálni az útját, helyt kell állnia azokban a játszmákban is, amelyeket Patrik diktál. Mégsem képes elszakadni a fiútól, és attól a keserves, de gyönyörű szerelemtől, ami hozzá köti.
Lilla féltékenyen figyeli a fiúk hatalmi harcát, de hisz abban, hogy Patrik végül őt választja. A párkapcsolatért kész küzdeni, még akkor is, ha szeretett bátyja a másik fél. És egy nap Patrik végre odafigyel Lillára is…
Ők hárman egy különleges, érzékeny játszmát játszanak, ahol rendkívül nagy a tét: a boldogság.

Napló az írásról 3. - Valaki szedjen ki a fejemből!

Ígérem, a poszt címe a végére érthetővé fog válni. Szóval arról van szó, hogy novemberben nekiálltam nanózni. (NaNoWriMo, azaz novemberben írj meg 50.000 szót a regényedből, azaz hogyan essünk pánikba egy hónap alatt minél többször.) A Kollázs című regényemen dolgozom, ami nem tudom, hogy valaha is el fog-e készülni, azt pedig végképp nem, hogy utána mi lesz a sorsa. Egyelőre kukába hajítanám az egészet, de ezt az érzést okozhatja a napi 1600 szó miatti stressz is. 

Hogy érthető legyen, mi is a probléma a regénnyel, és mi miatt fogom csak azért kinyomtatni, hogy darabokra téphessem, és legyünk jóindulatúak, mi miatt kerül majd jelentős átdolgozásra, ha egyszer a végére keveredek (mert nem érdekel, akkor is befejezek egy kéziratot), vázolom, hogy néz ki nálam az írás, vagyis inkább az írás előtti fázis.

Könyvolvasás: A viharszívű Mya Mavis (Pippa Kenn trilógia 2.)

Még erősen a regény hatása alatt állok, miközben ezt a bejegyzést írom. Szombaton a könyvbemutatón jártam, vasárnap éjszaka pedig kiolvastam a könyvet, miközben végig a saját magam által gyártott playlistet hallgattam (a bejegyzés végén majd megosztom, ha esetleg valakit érdekel). Szóval a hétvége egyértelműen Myával és a kolóniával telt. De ja, azért próbálok minél összeszedettebb lenni. És nem végigúristenezni ezt a kritikát. (Pedig úristen.)

A második részben a történet fonalát ott vesszük fel, ahol az elsőnél elejtettük. Aki nem ismeri A napszemű Pippa Kennt, annak innentől spoiler. Pippa és Ruben elérték a kolóniát, Ruben a kórházban szembetalálta magát a halottnak hitt Gage-dzsel, míg Pippa lecsapott mindenkit, akit ért, hogy aztán őt üssék ki. Amikor először találkozunk vele, ő is a kórházban ébred, és kiderül, hogy a Vörös Erdő mérgezése mégsem olyan egyszerűen kezelhető, mint hitték. Az egyetlen út, hogy a szervezete megküzdjön a méreggel az, ha sápadt vért kap és sápadt karmokat. Összefoglalva: nem a világ legvidámabb felébredésében van része. A második kötet azért is különleges, mert nemcsak azt tudjuk meg, hogy Pippával és Rubennel mi történik (így például mihez kezdenek azokkal a bizonyos karmokkal), hanem megismerkedünk a címszereplő Myával (ami mivel ő a címszereplő, nem olyan megdöbbentő), és kap szemszöget Wyatt Wells is (aki mostanában olvasta az első részt, az emlékezhet, hogy neki szólt Kelsei másik levele). És ja, igen, lássuk a hivatalos fülszöveget, ami sokkal irodalmibban összegzi a fentieket.

Pippa Kenn egész életében hús-vér embereket akart megismerni, és döbbenetes élmény számára a kolónia. Átkelt a Vörös erdőn, de vajon megérte, ha súlyos árat fizet érte? Új családja szeretete körbeveszi, de elég ez?
Mya Mavis életét gyökeresen felforgatja Pippa és a két fiú, akik a sápadtak hordája elől menekültek. Mya ismeri az egyik idegent, ezt a különös, sárga szemű lányt, akiről már az érkezése előtt álmodott. Tudja, hogy a lány olyan események sorozatát indítja el, amelyek az utolsó emberi menedék bukásához vezetnek. Az összeomlást egyedül Mya akadályozhatja meg, ha megfejti az álmai rejtélyét, és időben figyelmezteti az embereket a veszélyre.
A sápadt horda megérkezik, és elzárja a kolóniát a külvilágtól. Egyre több feszültség tör a felszínre. Amikor évtizedek óta először gyilkosság történik, az emberek ráébrednek, hogy nem attól kell igazán félniük, ami a falakon kívül vár rájuk.

Random random: A Hollófiúk és a kreatív olvasók

Valamikor biztosan le fogok állni a Hollófiúk posztokkal, de ez a perc még mindig nem jött el.

Mert kábé negyedórája (azóta nézem újra és újra) jött szembe velem egy rajongó által készített videó, amelyben egy képzeletbeli Hollófiúk-tévésorozat kezdését készítette el. Egyrészt úristen. o.O Másrészt miért nem lehet ez valóság?! No, mindegy. Nézzétek meg te is! Valami zseniális.

És ha már a rajongók szóba kerültek, régebben egy posztban említettem, általában mennyire a szívem csücskei a Hollófiúk-rajongók. 

Szerintem nincs még egy sorozat, ami ennyi elmélkedős, találgatós kisregényt szülne, ami ennyi baromi tehetséges embert inspirálna fanfic írására, ami ennyi emberben mozgatná meg a művészt. Tele van a tumblr the-raven-cycle tage fanfictionökkel, fanartokkal, fanmixekkel és metákkal (és jó magyarnak lenni), szóval aki szereti a sorozatot, olvasta a harmadik részt, vagy nem zavarják a spoilerek, az mindenképp nézelődjön arra. 

És ha napi szinten le akarsz rajta döbbenni, hogy mennyire összetett és hajszálpontos a Hollófiúk (mert igen, minden egyes szó, és minden egyes, nem kimondott, jelentőséggel bír, és nem, a szél nem azt suttogja halkan, hogy Pynch), akkor különösen ajánlom sarasarai blogját. 

Szóval jó olvasgatást, nézelődést! Én megyek, újranézem ezt az openinget.

(A Noah fanart, ami csudiszép és csudi creepy, Hayden Marie munkája.)

(A videó Wimzeee-é, aki egyébként csinált egy kezdést A Skorpió Vágtához is, itt megtekinthető, és igen, ez is sokszor újranézős.)

Könyvolvasás: Maggie Stiefvater - Blue Lily, Lily Blue

Ígértem, hogy amint kézhez kapom a könyvet, kritikát is írok róla. Ez történik most. (És próbálok közben nem túl spoileres lenni, majd böhöm betűkkel jelzem, ha az készülnék lenni.)

Címszavakban: Imádtam. De még mindig a The Dream Thieves a sorozat, és egyben Maggie legjobb regénye. 

De ne ugorjunk ennyire előre. Lássuk, miről is beszélünk.

Veszélyes álmodni. És még veszélyesebb felébredni.--> Fogjuk rá, hogy ezt rá lehet húzni a könyvre, mert nem ugyanarra a szereplőre vonatkozik a két megállapítás, szóval félrevezető.
Blue Sargent talált dolgokat. Először életében barátokat, akikben megbízhat, egy baráti kört, ahová tartozhat. A hollófiúk maguk közé fogadták. Az ő problémáik az ő problémái, és az ő problémái az övék.--> Ezt eddig is tudtuk. De a trükk a talált dolgokban az, hogy mennyire könnyű őket elveszíteni.--> Ez viszont tök ütős gondolat.
A barátok elárulhatják egymást.--> Percek óta próbálok rájönni, ez mire vonatkozik.
Az anyák eltűnhetnek.--> Erre nem nehéz rájönni.
A látomások félrevezethetnek.--> Hm, e tekintetben sok gondolkodnivalót adott a könyv.
Bizonyosságok megkérdőjeleződnek.--> Ezt nem is tudom, hogy jól fordítottam-e.

Összességében a kaland folytatódik a négy részes sorozat harmadik kötetében is.

Könyvolvasás: Colleen Hoover - Slammed (Szívcsapás)

Bár az írónő másik magyarul megjelent könyvéről, a Hopelessről nem írtam kritikát a blogon, itt muszáj róla kicsit beszélnem róla, mert igen, azt is olvastam.

 

Szóval Hopeless.

Az egyik legátgondoltabb regény volt, amit YA/NA-szinten olvastam. Hogy tetszett-e? Nem. Amikor olvastam, akkor hallottak a szobatársaim először káromkodni. (Szegények, sokperces panasz- és düháradatot zúdítottam rájuk. xD Mert a srác bemászott a lány ágyába az éjszaka közepén, miután ki tudja mióta nem beszéltek, és ez romantikus volt, nem félelmetes, ijesztő és aggodalomra okot adó, és...) Nem tetszettek a végére erőltetetté váló egybeesések és fordulatok, hogy mindenre megoldás volt a szex, hogy a legjobb barátnőnek annyi jelentősége volt, hogy Sky kapott tőle telefont (még akkor is, ha egyébként a regény első fejezete zseniális és ötletes kezdés volt), hogy halál egyszerű volt a nyelvezet. Persze, akadtak olyan dolgok is, amik tetszettek, mint az első fejezet, a mormonos running gag, a csillagok meg becenevek jelentősége - igen, mert ez utóbbiak miatt mondom, hogy mennyire átgondolt történet a Hopeless. Minden részlet, akármilyen jelentéktelennek is tűnt, úgy illett a nagy egészbe, mint egy kirakós darabka. Szóval bár én nem szerettem a könyvet, elismerem az erényeit, és valahol értem a lelkesedést is, ami övezi a Hopelesst.

Nos, ami a Slammedet illeti...

Várakozó álláspont II.: Maggie Stiefvater - Blue Lily, Lily Blue

A Blue Lily, Lily Blue (BLLB) a Hollófiúk sorozat harmadik (de nem utolsó!) darabja.

Az előző posztomban a BLLB közelgő (USA-ban: október 21.) megjelenése kapcsán a regényről elmélkedtem. Elmélkedés alatt itt azt értem, hogy lefordítottam Maggie elmélkedését, és hozzáfűztem, hogy wow. Meglehet, hogy más kifejező jelzőt használtam.

Ma mindenesetre a Hollófiúk tumblr közösségétől lopok ötletet, és a tizenöt napos kihívást egyetlen bejegyzésbe rövidítem. A pontok a következők lesznek:

Day 15: Favorite TRC character (Kedvenc karakter)
Day 14: A scene that made you laugh/smile (Egy jelenet, ami megnevettetett/megmosolyogtatott)
Day 13: Favorite Adam quote (Kedvenc Adam-idézet)
Day 12: BROTP (Kedvenc nem romantikus páros)
Day 11: Favorite setting/location (Kedvenc helyszín)
Day 10: Favorite Ronan Quote (Kedvenc Ronan-idézet)
Day 9: Favorite scene from The Raven Boys (Kedvenc jelenet A Hollófiúkból)
Day 8: Favorite Scene from The Dream Thieves (Kedvenc jelenet Az álomrablókból)
Day 7: Favorite Noah quote (Kedvenc Noah-idézet)
Day 6: Most gut-wrenching/heart-breaking scene (A legsírósabb jelenet)
Day 5: Your Raven Cycle OTP (Kedvenc romantikus páros)
Day 4: Favorite Blue quote (Kedvenc Blue-idézet)
Day 3: Most Romantic scene (Legromantikusabb jelenet)
Day 2: Favorite Gansey quote (Kedvenc Gansey-idézet)
Day 1: **RELEASE DAY** Post a picture of your shiny new copy of Blue Lily, Lily Blue (Kép a friss BLLB-ról. Anyátok.)

Most kell figyelmeztetnem mindenkit, hogy a könyvekből angolul fogok idézni. Angolul imádom ezt a sorozatot, bocsi.

Várakozó álláspont I.: Maggie Steifvater - Blue Lily, Lily Blue

Október 21-én az Egyesült Államokban megjelenik Maggie Stiefvater Hollófiúk sorozatának (tetralógiának) harmadik része, a Blue Lily, Lily Blue (a továbbiakban: BLLB). Én már eszméletlenül várom! Jelenleg ez a kedvenc könyvsorozatom, sőt összességében YA szinten is csak Maggie másik sorozatával (nem, Lament, nem rólad van szó, sosincs rólad szó), a Mercy Falls farkasaival versenyzik. 

Ebben a bejegyzésben tehát aktívan várok. És majd a következőben is (ki nem találjátok, hogy annak "Várakozó álláspont II." lesz a címe). Előbb a címről lesz szó kicsit, majd a második részben néhány nap múlva a tumblr közösségben terjedő visszaszámlálást foglalom én egybe, főleg mert csak összetörné a szívemet, hogy az utolsó nap feladatát, azaz hogy fotózkodjam a BLLB friss példányával, úgysem tudnám teljesíteni. Még pár hét lesz, mire az én példányom ideér. :(

Mindenesetre, ma a címről!

Könyvolvasás: Patrick Ness - Soha nincs vége

Patrick Ness a Könyvfesztivál óta igen előkelő helyen szerepelt a "Tőle Olvasnom Kell Mert Muszáj"-listámon. Mondhatni, az élén tanyázott. Úgy ültem be a könyvbemutatós beszélgetésre áprilisban, hogy a Kés a zajban fülszövegén túl fogalmam sem volt róla, mit ír, hogyan ír. De YA és hallhatok élőben egy YA írót beszélni angolul! Igazából nem is számított, ki ő. Aztán tényleg ott ültem, hallgattam őt, és egyrészt rájöttem, hogy mennyire jófej és milyen jó humora van, másrészt hogy az, ahogyan a regényeiről, azok felépítéséről, a karakterekről, egyáltalán az írásról beszél, kísértetiesen hasonlít arra, amit én gondolok, én keresek egy könyvben. Szóval annak a bizonyos listának az élére ugrott.

Ehhez képest persze nevetséges, hogy több mint fél évvel később jutottam csak el addig, hogy végre kézbe vegyem egy könyvét, de na, megfontoltam, melyik legyen az. 

A Soha nincs végének tehát hatalmas elvárásokkal álltam neki, aminek hát... mondjuk ki, sok tekintetben nem tudott megfelelni, még ha igazából tetszett is a regény.

A fiú kétségbeesetten, magányosan merül el a háborgó tengerben.
Meghal.
Majd felébred, csupaszon, a testét zúzódások borítják, de életben van.
Hogy lehet ez? És mi ez a különös, elhagyatott hely?
Ahogy lassan megérti, hogy mi történik vele, a fiú egyre jobban mer remélni.
Talán ez nem a vég…
Talán még nincs vége…

(A bejegyzés nagyon SPOILERES lesz. Csak az merészkedjen a tovább mögé, akinek ez nem jelent problémát.)
(Ha már épp továbbkattintottál volna, de még nem olvastad a könyvet, gondold át még egyszer. Ez az a könyv, ami nagyban épít a csavarokra.)
(Biztos vagy a dolgodban? :))

Könyvolvasás és filmnézés: Hadd mondjam el...

Röviddel azután, hogy elolvastam Laurie Halse Andersontól a Jégviráglányokat, rávetettem magam a másik magyarul megjelent regényére, a Hadd mondjam el...-re is, hogy aztán rávessem magam az ebből készült filmre is.

A könyv fülszövege, de mivel az alapanyaghoz eléggé hű adaptációról van szó, ez a film lényege is:

Miért kerülik Melindát iskolatársai? S ő miért viselkedik olyan különösen? Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni. Történhetett valami, de mi és mikor?
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte? Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?

Könyvolvasás: Laurie Halse Anderson - Jégviráglányok

Azt hiszen, Laurie Halse Anderson személyében új kedvenc írót avattam. 

A nyáron volt szerencsém mindkét magyarul megjelent regényét olvasni, és mindkettő meg is érdemli, hogy bejegyzés szülessen róla. Elsőként lássuk a Jégviráglányokat, jövő héten pedig érkezik valamilyen formában a Hadd mondjam el... is - talán összekötöm a filmkritikával, még meglátjuk. Egyelőre viszont:

Jégviráglányok

– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak.
Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.

Könyvolvasás: Ram Oren - Gertruda esküje

Szeretek változatosan olvasni, és nem mindig a YA-regényekhez ragaszkodni, csak azért mert abban a zsánerben érzem magamat igazán otthon. Jólesett most kicsit kiszakadni a könnyed fikcióból, és belecsöppenni valami nagyon is valóságosba. Még akkor is, ha a "jólesett" kifejezés kicsit morbidnak hangzik egy ilyen nehéz - mármint érzelmi értelemben véve, de erről majd később - regény esetében. 

De lássuk, miisazaGertrudaesküje!

Ebben a könyvben a híres Exodus hajó egyetlen katolikus utasának történetével ismerkedhet meg az olvasó. Gertruda Babilinska többször is saját élete kockáztatásával mentette ki egy lengyel zsidó házaspár egyetlen gyermekét előbb a német, majd a lengyel és a litván fasiszták karmaiból.
(...)
A Gertruda esküje szemléletében is különleges írás, amennyiben a rémkorszak legismertebb vallomáskönyvétől (Anna Frank naplója) eltérően nem a nácizmus üldözötteinek szenvedésére, hanem a zsidó nép megmenekülésére irányítja a figyelmet, bemutatván, hogyan juttatott a sors főszerepet a ma is Amerikában élő Michael Stolowitzky túlélésében egy katolikus nevelőnőnek és egy Karl Rink nevű SS-tisztnek.

Sorozatajánló: The 100

Mintha ez igazából afféle könyves blog lenne, nem?

Már hónapok óta tervezem, hogy bevezetem a sorozatajánlós rovatot a blogon, és most végre sikerült rájönnöm arra is, hogy miből tudok egy épkézláb posztot összegyúrni. Ami azt illeti, az elmúlt hetem a The 100-ról szólt, kábé csak a The 100-ról tudtam beszélni, így eljött az ideje, hogy itt is azt tegyem.

Mert The 100. Mindenkinek nyomás The 100-ot nézni! Elindultatok? Ja, nem, akkor a tovább mögött elárulom, miért is kéne elindulnotok.

De előbb zeneajánló, mert kábé a pilot óta ezt hallgatom, és szuper fun, és szuperül feldobja a bejegyzésemet, ha miközben olvassátok, ezt hallgatjátok.

Random random: Várós filmek

Mostanában annyi érdekes trailer jött velem szembe, hogy kezdem elveszíteni a fonalat, mit is akarok az elkövetkezendő hónapokban megnézni. Szóval gondoltam, összeszedem ide a blogra, és hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez. :)

Filmtrailerek következnek tehát meg rövid indoklások, miért is van ezen a listán helyük.

Mind őszi premieresek amúgy.

Boyhood

A filmet 2002-ben kezdték el forgatni, akkor castingolták a főszerepre Ellar Coltrane-t. Az ő általa alakított Mason életét követhetjük nyomon öttől tizennyolc éves koráig, real life style-ban, hiszen a színész és a karakter együtt idősödnek. 

Szerintem ez egy elképesztően izgalmas koncepció. Mert igen, amúgy is érdekelnek az ilyen felnövős, élettel szembenézős történetek, de így... alig várom, hogy lássam a Boyhoodot! Az Egyesült Államokban már bemutatták a filmet, és a rottentomatoes oldalon 99%-on áll - mindezt 164 kritikából hozta össze. 

Trailer (magyar felirattal).

Random elmélkedés: Író vs. Olvasó?

Évek óta ott motoszkál bennem, hogy szeretnék a fanficekről valamilyen formában írni. Nem igazán tudtam, hogy a jogi oldalát elemezzem a dolognak, vagy írástechnikai szempontból nézzem, miben segíthet fejlődni a fanficírás. Szóval tényleg évekig csak ültem a véleményemen, és végül semmiről sem írtam, míg most egy tumblrön kirobbant, mini-botrány vett rá végül is arra, hogy ha csak egyetlen kérdéskörét, de megvizsgáljam a fanficeknek. Oké, igazából éppen csak érintem a fanfictionöket...

A mini-botrány amúgy A hollófiúk (TRC) fandomban zajlott, de igazából ez a mondanivalóm szempontjából lényegtelen. (Akit valamiért mégis érdekelné, mi történt, annak leírom kommentben.) Mindenesetre a csomópontja a vitának az, hogy egy olvasó, fanficíró mennyire szabadon értelmezheti az adott karaktert, és ebbe az írónak mennyi beleszólása van.

Random random: Új blog

A poszt címe már elspoilerezi a bejelentést, de szóval új blogot indítottam.

Mert ezt is nagyszerűen sikerül rendszeresen frissíteni.

És full magabiztos vagyok.

Ez lenne az: http://papirmadaraslany.blogspot.hu/

Írós blog, még írósabb, mint ez, mert a koncepció szerint:

Azt mondják, hogy ha hajtogatsz ezer darumadarat, teljesül a kívánságod. 

Én azt kívánom, hogy ezer papírmadár múlva jól írjak.

Ez a blog a saját kis terem, ahová aggathatom az elkészült madaraimat. Egyet minden héten.

Az írások néha original történetek, néha egy-egy fandomhoz kapcsolódnak (amit jelzek). Néha hosszabbak. Néha egypercesek, és tegyünk úgy, mintha ez tényleg néha lenne, nem általában. Képihlették, zeneihlették, hangulatihlették.

Éleket vasalok a papírba. És hajtogatok. Egyesével.

Összefoglalva: a tervek szerint minden héten írok egy egypercest, vagy novellát, ha nagyon elkapna az ihlet.

Meg zenéket ajánlgatok, meg kedvenc idézetezek, mert az fun, és úgy általában igyekszem nem két hét után megunni a dolgot. 

Ha bárkit érdekelne, hogy néz ki az, amit pár óra alatt összeszenvedek, amit nem lát örök előolvasóm, a nővérem (mármint látja, csak nem előre, na értitek), azt szeretettel várom odaát! 

... És ezúttal úgy teszünk, mintha a "várom odaát" nem úgy hangzott volna, mint amit egy horrorfilm traileréből kölcsönöztem...

(A kép forrása: Ruth-Tay deviantart profilja.)

Random írás: És most dönts, én!

Egyperces (vagy maximum három), amit lehetőleg Ellie Gouldingot hallgatva kéretik olvasni. De magát a történetet semmi esetre sem kéretik biztatásnak, felhívásnak venni. (Ja, és a tárgyi tévedésekért nem vállalok felelősséget.)

"Bármi, ami az én fejemben lejátszódik, ott van a tiédben is. (...) Olyan ez, mint egy formula. Név, lakcím, születési hely… Kérjük, helyettesítse be az adatait! Ugyanaz a szoftver fut a bőrünk alatt, ugyanazok a kérdések, ugyanaz a véges számú sablonválasz."

Napló az írásról 2. - Az a fránya váltott E/1...

Mikor működőképes a váltott E/1? Ezzel a kicsit sem ambiciózus kérdéssel vágok neki a mostani a naplóbejegyzésnek. 

Főleg arra gondolok itt, hogy hogyan tudod megőrizni a regény egységességét, miközben külön hangot adsz az E/1-ben mesélő, több szereplődnek?

 

Majd' egy hónapja Tibi is elmélkedett hasonlóról az írós oldalán. Akkor nekem volt egy kész válaszom, méghozzá a kompromisszum. Kicsit gondolj erre, kicsit gondolj arra. Nyilván fel lehet építeni az egyik szereplő szemszögét csak tőmondatokkal, míg a másik olyan cicerói körmondatokban beszélhet, hogy körbeér a lapon, csak akkor egy olvasó sem ér majd a regény végére. Szóval lehet ilyet is, de nem érdemes. 

Arra gondoltam, hogy a megoldás az arany középút. Ez pedig írás közben mágikusan feldereng majd előtted. Hát nem. Újabb regénybe másztam bele, és jelentem, nem így működik. 

Jelentem, egyelőre, úgy érzem, sehogyan sem működik. 

Könyvolvasás: Maggie Stiefvater - Sinner

Külföldiül olvastam, így az idézetek is angolul lesznek. És spoileres is leszek, de csak egy kicsit, és a megfelelő helyen jelölöm. Amíg nem látsz ilyet, nyugodtan olvass tovább! Amennyiben persze semmit nem akarsz tudni a regényről, most hagyd abba az olvasást. :)

A Sinner a Mercy Falls farkasaiban megismert Cole St. Clair életét követi tovább.
Mindenki azt hiszi, ismeri a történetét. Hírnév. Függőség. Bukás. Eltűnés. De csak kevesen tudják Cole igazi, legsötétebb titkát: hogy képes farkassá változni. Ezek kevesek egyike Isabel. Egyszer talán szerették egymást. De olyan, mintha azóta egy egész élet eltelt volna. Most Cole visszatér. Vissza a rivaldafénybe. Vissza a veszélyzónába. Vissza Isabel életébe. Meglehet menteni őt, a Vétkezőt?

(A Vétkező még mindig nem jó szó, de Bűnöst meg kicsit snassznak érzem. Aztán lehet, hogy Bűnös lesz. Bűnös. Bűnös. Oké, meg tudom szokni.)

Random sinner: 5. bűn

Ma hivatalosan is kijött a Sinner. Mármint az Egyesült Államokban. A magyar megjelenésre - a legutóbb hallott információk alapján - őszig kell várni, bár ez még változhat. Azt nem tudom, mennyi esély van rá, hogy az fordítsa, aki az eredeti trilógiát, azaz a kiváló Gazdag Tímea, mivel a Forever óta megjelent Stiefvater-köteteket a kiadó másokra bízta, de ki tudja. Ezeknek a kérdéseknek az aktualitása azonban még messze van. Egyelőre törődjünk a külföldi kiadással, amely a Bookdepository oldalán rendelhető meg (például, de a legelőnyösebben). 

A megjelenést ünnepelendő a tovább mögött összekapartam pár érdekességet, ami Cole-ról vagy Isabelről kiderült az évek alatt.

(A kép Maggie Stiefvater alkotása, és Isabelt ábrázolja.)

Random sinner: 4. bűn

Cole és Isabel és ez a nagy várakozás, nem tehetek róla, megihlettek. Fanfiction következik. 

A történet helyszíne: Isabel telefonja. Ideje: a Forever és a Sinner között valamikor. (Nagyon enyhe spoilereket esetleg tartalmazhat utóbbiból.) (Előbbiből meg nyilván.) (Szándékos helyesírási hibák viszont egészen biztosan előfordulnak, mert se Isabel, se Cole nem ad az ilyesmire smsben.) (Én adnék, de nem merek ellentmondani nekik.)
A 16-os karika kijár a novellának, mert Cole poénjai olyan ártatlanok és finomak, mint a zenéje.  De a történet egyébként leginkább ilyen: 
"Dolgozol? Unatkozom. Ijesztően sok bennünk a közös."
Meg ilyen: 
"Isabel: mit akarsz cole? 
Cole: téged"

Szóval öhm, igen, hagyományos értelemben véve nem nevezném történetnek az írásomat, vagy novellának. Üzenetekből, majdnem-üzenetekből, internetes kvízből galacsinná gyűrt valami. 

Random sinner: 3. bűn

Most a kedvenc Isabel/Cole jeleneteim következnek, mivel a Sinnerben ugyebár ők a főszereplők. TOP5-ös listát is kerekítettem belőle, mert miért ne. Ha valaki nem olvasta volna a trilógiát, annak spoileres lesz mindez, hiszen Cole csak a Lingerben bukkan fel (illetve lesz nevesítve), így Lingert és Forevert idézek.

Random sinner: 2. bűn

Öt ok, ami visszatarthat a Shiver elolvasásától, de nem kellene - most erről fogok írni.

Ja, igen, az ugye mindenkinek megvan, hogy miről szól a történet?

Nem? Ám legyen, fülszöveg:

Grace nem tud élni egy sárga szemű farkas borzongató közelsége nélkül.
Sam két életet él: a nyárban és a télben…
Aztán Grace találkozik egy sárga szemű fiúval, aki olyan ismerős, hogy eláll a lélegzete.
Az ő farkasa! Csak ő lehet!
De a tél itt van a nyakukon…

Öhm... asszem az első ok, ami elriaszthat, az ez a fülszöveg. Az angol is hasonló, csak sokkal több jelzővel, és így sokkal jobban hangzik az egész. Nézzétek!

For years, Grace has watched the wolves in the woods behind her house. One yellow-eyed wolf–her wolf–is a chilling presence she can't seem to live without. Meanwhile, Sam has lived two lives: In winter, the frozen woods, the protection of the pack, and the silent company of a fearless girl. In summer, a few precious months of being human . . . until the cold makes him shift back again.
Now, Grace meets a yellow-eyed boy whose familiarity takes her breath away. It's her wolf. It has to be. But as winter nears, Sam must fight to stay human–or risk losing himself, and Grace, forever.

Szóval a szörnyű, rövid mondatos fülszöveg ne ijesszen meg senkit, a regény maga gyönyörű stílusban lett megírva és lefordítva. (Gazdag Tímeát utóbbiért örökké imádni fogom.)

Grace sem idegesítő, mert nem arról van szó, hogy konkrétan bele van esve abba a farkasba, meg fangirlösen rácuppan, amikor fiúvá változik. Grace szereti a farkasokat - mert (spoiler) farkas -, Grace különösen szereti a sárga szemű farkast - mert megmentette az életét -, Grace rögtön elhiszi, hogy Sam az ő farkasa - mert tudat alatt emlékszik, hogy emberként mentette meg. 

És á, Sam részénél is de leegyszerűsített ez a szöveg! Mert szóval:

Mindeközben Sam két életet él. Télen, a fagyott lombok alatt, a falka védelmében, egy félelem nélküli lány csendes társaságában. Nyáron pedig azt a néhány értékes hónapot, amíg ember lehet... amíg a hideg nem változtatja ismét farkassá.

Tehát a fülszöveg nem a legjobb, de ez nem jelent semmit.

A többi négy ok és cáfolat a tovább mögött.

Random sinner: 1. bűn

Igen, kapott külön témát Maggie Stiefvater július elsején megjelenő regénye, a Mercy Falls farkasai (Shiver) trilógia kiegészítő kötete, a Sinner. (Hú, ez sok jelző volt így egyszerre.) Igen, erről beszéltem itt és itt és itt. És igen, kicsit sem vagyok lelkes. Szerintem érthető (én értem magam), hiszen most télig/tavaszig a TOP3 kedvenc regényem egyike volt ennek a sorozatnak akármelyik része. Aztán jött a The Dream Thieves, és Maggie még zseniálisabb lett az évek alatt, szóval a Shiver visszacsúszott a TOP5-be. (A lúzerje.) De szóvalszóval elképesztően izgalmas, hogy ennyi idő után megint visszatérhetek ebbe a világba, ezek közé a karakterek közé, még ha ezúttal a helyszín nem is Mercy Falls, hanem egy létező város, Los Angeles. 

Az izgalom mellett azonban elkapott a nosztalgia is. Így most abban a pár posztban, ami még a megjelenésig (és a kritikámig) belefér, felidézem, miért olyan jó a Shiver, meggyőzök mindenkit, hogy olvassa el (nem, nem, komolyan, azt hiszed, nem tudlak, hát csak figyelj!), és írok Isabelről meg Cole-ról, és úgy teszek, mintha róluk írnék, és Sinnert várok fullgőzön. Mindehhez tessék nézegetni a 'random sinner' taget és a "bűnöket".

A mai posztban mindenesetre megelégszem annyival, hogy összeszedem, eddig mi mindent tudunk a Sinnerről.

Könyvolvasás: Tavi Kata - Nyitótánc (Sulijegyzetek 1.)

Kipróbálok valamit, ne is törődjetek velem.

Én: Helló, MúltThayet!

MúltThayet: H---éé?

Én: Én te vagyok nyolc év múlva, szóval nyugi.

MúltThayet: Komolyan? Még mindig szemüveget hordok?

Én: Ez az első kérdé--? Hagyjuk. Hát... van kontaktlencséd is... Igazából nem ez a lényeg.

MúltThayet: Hogy utaztál az időben? Fluxuskondenzátor?

Én: Nem...

MúltThayet: Időnyerő?

Én:... ez...

MúltThayet: Mi találtuk fel?

Én: Ha.

Én:... a lényeg. Egy könyvet jöttem neked ajánlani. Gondolkoztam, ki imádná ezt a regényt. Gondolkoztam, és aztán eszembe jutottál te. Te, tizennégy éves önmagam, te imádnád ezt a könyvet.

MúltThayet (valószínűleg csalódottan, hogy semmi közünk nem volt az időgéphez): Milyen könyv...?

Én: Tavi Kata Nyitótánc című regénye. Tessék, itt van az ismertetője!

Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.

Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.

A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?

Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?

Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?

Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét.

Random random: Sinner - könyvtrailer

Már emlegettem Maggie Stiefvater új regényét itt és itt is. Az új emlegetés azonban nem is lehetne aktuálisabb ennél, ugyanis kicsit kevesebb, mint egy hónap múlva érkezik a Shiver-trilógia (jó, tudom, Mercy Falls farkasai a sorozat neve, de nekem már akkor is mindig Shiver-trilógia marad) kiegészítő regénye, a Sinner.

Maggie Stiefvaternek (jó) szokása minden regényéhez zenét írni, és amennyire egyéb elfoglaltságai engedik, könyvtrailereket is rajzol hozzájuk. (A The Dream Thievesnél ez kimaradt, helyette a kocsiját festette le - Kavinsky stílusban -, miközben a háttérben szólt a maga komponált zene - ezen is érződik a Kavinsky-hatás. A videó amúgy megtekinthető itt.) A Sinnerhez is született trailer, méghozzá azzal a meglepő újdonsággal, hogy a zenéhez ezúttal dalszöveg is járt, és Maggie énekel! A zene és a rajzok is annyira visszaadják Cole-t és Isabelt, hogy el sem hiszem. Hozzájuk nem illett volna valami kevésbé fura, valami megszokott és csendes. Uhh, és én még azt hittem, nem tudom jobban várni a könyv megjelenését. Hát pedig, de. Márcsakegyhónap, márcsakegy, márcsak...

A tovább mögött megtekinthető a trailer, illetve meghallgatható a dal SoundCloud verziója, amit le is tudtok teljesen ingyen tölteni.

Könyvolvasás: Maggie Stiefvater - A Skorpió Vágta

Maggie Stiefvater neve nekem mindig garancia a jó könyvre. Megszámolni sem tudom, hogy ezen a blogon is hányszor példálóztam vele, emlegettem őt, azt pedig, hogy a blogon kívül mennyiszer teszem, úgy általánosságban volna képtelenség összeadni. Maggie Stiefvater számomra AZ ÍRÓ. Aki mindig tudja, mit csinál, akinél minden mondat pontosan olyan, amilyennek lennie kell, és ott van, ahol lennie kell. Elképesztő egyébként olvasni az írós posztjait a blogján, vagy követni az írós hétköznapjait tumblrön. Remek példája az aprólékosságának és a zsenialitásának ez a poszt, ami a kritika témájául szolgáló A Skorpió Vágtáról (a következőkben névelő nélkül fogom emlegetni, mert ez így mondaton belül hülyén hangzik, csak mondom) szól: ez vala az.

...

...

Egy óra múlva, miután átböngésztétek a posztot, és kiakadtatok (valószínűleg), hogy hogy gondolhat valaki ennyi mindenre, holott tök jónak tűnt ez a fejezet az első verzióban is, szóval egy óra múlva, üdv újra itt! A tovább mögött örülünk a viszontlátásnak, és én végre rátérek magára a regényre is.

Könyvolvasás: Richelle Mead és a Vámpírakadémia sorozat

A filmes posztban már utaltam rá, hogy belekezdtem a könyvsorozatba is, és örömmel jelentem, hogy sikeresen be is fejeztem. És megint itt tartok, hogy egy egész könyvsorozatról akarok írni egy kritikát. És ez még mindig iszonyúan nehéz. Mert voltak részek, amik jobban tetszettek, voltak, amik kevésbé, és egy összbenyomássá gyúrni ezt az egészet... nos, a végeredmény valahogy mindig csalóka lesz. Azért persze nem adom fel, és igyekszem összeszedni a véleményemet. (És nem is listába szedve, pedig, higgyétek el, nagy volt a kísértés.)

De először a történet! Bár a könyv jó pár éve kapható a piacon, és itt a film is, azért hátha vannak, akik nem tudják, miről is van szó. (Nincsenek ilyenek, igaz?)

A vámpírok sem egyformák. Vannak a morák, a jó vámpírok, akik nem ölnek a vérért és mágiát használnak, őket védelmezik a dampyrok, akik félig emberek, félig morák, persze ott vannak a strigák, akik megölik áldozataikat, kegyetlenek és karóznivalók. A történet főszereplője egy mora lány, Lissa és a legjobb barátnője, a dampyr Rose. Rose minden vágya, hogy egyszer Lissa testőre legyen, ám karrierje nem indul a legfényesebben, hiszen megszöknek az iskolából (az Akadémiáról), és úgy kell őket visszavadászni... Persze, ez csak a bonyodalmak kezdete...

Fanfiction: Filmszakadás - Miért pont Budapest? (TMI)

TMI, azaz Cassandra Clare A Végzet Ereklyéi c. sorozatához kapcsolódó fanfic. A Filmszakadás az összefoglaló neve annak az írásomnak, ami magában foglalja az összes ilyen témájú egypercesemet/novellámat. Filmszakadás, mert úgy írom ezeket, mint egyfajta kimaradt jeleneteket, mintha elszakadt volna a film, én pedig pótolnám a lyukakat, némi minőségbeli romlással.

A 'Miért pont Budapest?' egy Malec (tehát Magnus/Alec) egyperces, ami a Bukott angyalok városa alatt játszódik, az első tizenegy fejezet bármelyike idején, amikor a páros a világban utazgat.
(A fanart Cassandra Jean munkája.)

Napló az írásról 1. - A kapcsolat, ami nem romantikus (Whaaaat?!)

Igen, a Napló a regényírásról bejegyzéssorozat bizonytalan ideig szünetel, ahogy a regényem írása is szünetel. Úgyhogy a jövőben csak általánosságban fogok elmélkedni az írásról, különféle kérdésekről, és talán ezek a posztok másnak is érdekesebbek lesznek.

Szóval a napló első témáját azok a kapcsolatok adják, amik nem romantikus jellegűek, mégis iszonyú jól működtek egy-egy regényben. Ja, igen, fő területem, ahogy az az eddigi blogolásból is kitalálható, a YA (Young Adult), úgyhogy a példák meg maga az elmélkedés is ekörül forognak majd.

Kezdjük azzal, hogy remélem, nem vagyok egyedül azzal a meglátással, hogy a romantikus szálak átvették az uralmat a YA-regényekben. Remélem, azzal a gondolattal sem maradok magamra, hogy ez nem feltétlenül jó. Mert igenis izgalmas dinamika lehet két olyan karakter között is, akik soha nem fognak összejönni. Mert igen, nyilván a tinikor, meg a fiatal felnőttség az első szerelmek időszaka, legyen róla szó, de ne feledjük, ez az a kor is, amikor először kérdőjeleződnek meg a barátságok, amikor rájövünk, kik vagyunk és kik akarunk lenni, és kikkel tudunk azok lenni. Amikor gimibe megyünk és egyetemre, és minden átalakul körülöttünk, és rájövünk, mely barátságok tarthatnak akár életünk végéig, és melyek szóltak csak arra az időre, amíg ebbe vagy abba az iskolába jártunk, vagy erre vagy arra az edzésre... De ekkor vetődik fel bennünk először az is, hogy a nyár másról is szólhat, mint a családi nyaralásokról, hogy nem lehet mindent megbeszélni a szülőkkel, hogy a báty, bár egy rohadék, néha talán csak meg akar védeni minket... stb. Mennyi, mennyi téma, szerelmi szál nélkül.

A tovább mögött néhány számomra kedvenc nem romantikus párost veszek szemügyre, és mondom el, miért annyira működőképesek - szerintem.

Random random: A magyar költészet napja

Április tizenegyedike a magyar költészet napja. A facebook-falak megtelnek versekkel, a verseskötetek lekerülnek a polcok hátuljából, és ma az is elgondolkodik rajta, van-e kedvence, aki az év többi háromszázhatvannégy napján nem tenné. Igen, ez én vagyok többek között. 

Szeretek verseket olvasni.

Nem szoktam gyakran verseket olvasni.

Illetve... idén azon kaptam magam, hogy egyre gyakrabban mélyedek el egy-egy kötet fölött. Magamhoz veszem a leghalványabban fogó ceruzámat, és szép lassan haladva elkezdek olvasni, ízlelgetem a szavakat és a rímeket, és aláhúzom a kedvenc részeket. Azokat, ahol elakad a lélegzetem, ahol kihagy egy ütemnyi dobbanást a szívem, ahová többször is vissza kell térnem, és ámuldozva újra elolvasni azt a sort. Mivel ezek a sorok egymagukban nem adják azt az érzést, amit bennem elérték, a tovább teljes egészükben másoltam ki a legkedvesebb verseimet, és dőlt betűvel jelöltem azokat a bizonyos sorokat. 

Könyvolvasás: Amikor rávetem magam a vörös pöttyös könyvekre...

Éppen szervizben a laptopom, és ki hinné, hogy ezzel ennyi idő felszabadul, ami olvasásra fordítható? Több regény is áldozatul esett a lelkes könyvfalásomnak, és úgy döntöttem, a kritikájukat egyetlen bejegyzésbe foglalom, mert lehetetlen, hogy külön posztokra fussa az időm saját gép híján. De milyen regényekről is van szó tulajdonképpen? Amint az a címből is kiderül, a Könyvmolyképző Kiadó vörös pöttyös regényeiről. Konkrétan ezek:

• Susan Ee: Angelfall - Angyalok bukása
• Kim Harrington: Clarity - A tisztánlátó
• Holly Black: White Cat - A Fehér Macska
• Dawn Rae Miller: Larkstorm - Pacsirta

Felfedezitek, mi a közös bennük a műfajon és a kiadón túl? Bizony, megint mindegyik címben ott a fránya angol eredeti. Holly Black könyvénél például minek? Ááá! Tudom, tegyem már túl magam ezen.

Az nem közös a regényekben, hogy mennyire tetszettek. Mert megoszlik a csapat. Kettő többnyire tetszett, kettő többnyire nem. Hogy melyik kettő melyik, az a tovább mögött úgyis kiderül.

Könyvolvasás: Zakály Viktória - Hanna örök (Szívritmuszavar 2.)

Zakály Viktória Szívritmuszavar könyvét anno imádtam, nem csoda, hogy 2013 legjobbjai között is helyet kapott nálam. (Mármint a 2013-ban olvasott regények között, tudom, hogy amúgy 2012-es a megjelenés.) Persze, a Szívritmuszavarnak nem minden félelem nélkül álltam neki. Tudtam ugyanis, hogy a regény szép akar lenni, romantikus és szenvedős, és ez könnyedén átcsaphatott volna melodrámába. Ehelyett "csupán" szép volt, romantikus és (jó értelemben) szenvedős. Szóval imádtam, mert az írónőnek annyira egyedi hangja van, amit szokni kell, de ha megszoktad, csak imádni lehet. Így bár az első rész végéért nem voltam oda, és azt meg végképp nem értettem, miért kell még több bonyodalom a főszereplők életébe (jó, jó, tudom, mert az élet is ilyen...), izgatottan vetettem rá magam a folytatásra.

A folytatásra, amiben végre kiderült a főszereplők neve: Hanna és Ádám. (Illik hozzájuk.) És ami erről szól:

Ami köztünk van, soha nem múlik el.
Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.
Utóirat: visszatérek Csöngére.

Fanfiction: az utazás neve Cole St. Clair (Shiver)

Újabb Shiver-valami. Nem írom, hogy novella vagy egyperces, mert talán egyik sem. Talán úgy néz ki, mint egy vers, de nem az. Ez csak egy nagyon hosszú mondat, többnyire központozás nélkül. Kísérleti jellegű valami, kicsit kusza, kicsit őrült, így remélhetőleg kicsit olyan, mint maga Cole.

Tartalom: 

Cole mindent megtesz azért, hogy elpusztítsa majdnem-zseniális agyát. Menekül tudós apja árnyékából, és talán a sajátjából is.
A valami a Shiver előtt "játszódik", és Cole utazik... értve ez alatt azt, hogy be van tépve. Vigyázat, a valami kísérletezgetős, elvont, fogyasztása kizárólag Pendulum-számok hallgatása közben javallott!

A tovább mögött egy Pendulum-szám és egy valami.

Könyvolvasás: Cassandra Clare és a Pokoli Szerkezetek sorozat

Most szólok, hogy a Pokoli Szerkezetek a poszt további részében ID (az angol cím nyomán) néven fog futni.

Hónapokkal ezelőtt már született egy bejegyzésem, kritikám zsongásom a TMI-ről, az ID társsorozatáról - magyaros mondatok, le veletek! -, ami megtalálható itt. Nagyjából csak arról értekeztem ebben, hogy miért is imádom annyira az eddig megjelent öt kötetet, és bár azóta, a zsongás utáni idő távlatában, már tudnék értelmesebben, némi kritikai felhangot megütve is nyilatkozni, azt mondom, ne bolygassuk a múltat, mert akárhogy is, az nem változott, hogy továbbra is oda vagyok A Végzet Ereklyéiért. (És Alecért és Jace-ért.) Ez a bejegyzés most más lesz, mint az, nem is hirtelen felindulásból írom, nagyon nem, ugyanis hónapok teltek el azóta, hogy A hercegnőt befejeztem.

Ja igen, kezeket fel, aki nem tudja, miről szól Az angyal és a folytatások? Hm...egy kezet se látok (új belső szem kell, de komolyan), de azért lássuk a medvét!

Amikor a tizenhat éves Tessa Gray megérkezik a viktoriánus Angliába, valami rettenetes vár rá a londoni Alvilágban, ahol vámpírok, boszorkánymesterek és más természetfeletti lények járják az utcákat a gázlámpák alatt. Tessának nincsenek barátai, és egyetlen pillanatra sem érezheti magát biztonságban, ezért menedéket kér az Árnyvadászoktól, akiknek egyetlen célja, hogy megszabadítsák a világot a démonoktól.
Ahogy egyre mélyebben merül el a világukba, a lány azt veszi észre, hogy egyszerre varázsolja el két legjobb barát, és nem sokára rá kell döbbennie, hogy a szerelem a legveszélyesebb varázslat mind közül.

A fülszöveg kiegészítéseként: a két legjobb barát egyben parabatai is, ők Will és Jem, és Tessával együtt többnyire az ő történetük ez a trilógia, amely több szállal és szereplővel is kötődik a TMI-hez. Valószínűleg simán olvasható annak ismerete nélkül is, de igazából tényleg izgalmas felfedezni a párhuzamokat, és ha a megjelenés sorrendjében olvasod a sorozatok köteteit, pluszmeglepetések is várnak rád. 

Nyilván a világ is közös, az egész miliő az árnyvadászokkal, boszorkánymesterekkel, vámpírokkal és vérfarkasokkal, még ha a történelmi kor (erről szó lesz még később) különböző is, úgyhogy erre nem térnék ki.

Hogy mire térek ki? A tovább mögött megtudjátok.

Random elmélkedés: A fülszövegekről

Általában a borító az, ami miatt a kezünkbe veszünk egy ismeretlen könyvet a könyvesboltban, de ha nem lenne fülszöveg, egy körbefordítás és -fogdosás után vissza is raknánk a helyére. A fülszöveg az, ami miatt elkezdünk lapozgatni egy kötetet, ami miatt végül azt mondjuk, "na, ez érdekel", és hazavisszük az adott kötetet.

Én is be szoktam másolni a regények fülszövegét a kritikáim elejére a tartalom összefoglalására, és nem azért, mert lusta lennék magamtól begépelni valamit, hanem mert megpróbáltam, és jó fülszöveget, tartalmat, leírást, ízelítőt, hívjuk akárhogy, írni iszonyú nehéz. Amikor egy-egy írásomat töltöm fel netre, akkor is megtapasztalom ezt, és szörnyen megy. Pedig itt még kisebb energiabefektetésre is akarom rábírni a potenciális olvasókat. Mi egy kattintás egy könyv felemeléséhez képest?! Mégis tényleg nehéz úgy írni valamiről, hogy az kellően hívogató legyen, de ne áruljon el túl sokat se regényről. 

A tovább mögött a különböző fülszövegekre keresek példát, és próbálok belőlük állatorvosi lovakat kreálni. 

Könyvolvasás: Anna Sheehan - Hosszú álom (A long, long sleep)

Mai kritikám témája Anna Sheehan Miért Kellett Az Angol Címet Is Rányomni Hosszú álom című regénye. Aminek a borítója by the way csodaszép, bár a félbevágott lány annyiban zavaró - mivel nem, a belső borítón nem folytatódik az arca -, hogy az egész regény alatt azon gondolkodtam, hogy ebben mi a szimbolika, de valószínűleg semmi, csak kellően sejtelmes. A sejtelmesség egyébként fontos jellemzője a könyvnek, mert bár a főszereplőlány, Rose, a mesélő, csak fokról fokra derül ki, mi is történt vele. 

De lássuk előbb, mi az, amit már eleve tudunk!

Rosalinda Fitzroy (aka Rose) hatvankét évig aludt, majd egy csókra ébredt.
Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a tizenhat éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose – akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek – egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.

Afféle modernizált, scifisített, young adultosított, több szereplővel felturbózott Csipkerózsika-sztoriról van tehát szó. 

Random tudnivalók az oldalról

Mi ez a random-mánia?

Passz. Következő kérdés...? Nem, komolyan, fogalmam sincs, honnan jött. Azt hiszem, élőbeszédben is használom a 'random' szót, és mivel tudtam, hogy nem szeretnék csak-írós blogot vagy csak-könyveset, jó ötletnek tűnt belevinni a címbe is, hogy itt véletlenszerűen bármi felbukkanhat.

Miért van egyszerre vagy négy nevem?

Az úgy volt... A blogot Thayet néven vezetem, ennek a rövidítése a Thay, fórumokon az évek alatt gyakran használtam mindkettőt. Néha nehéz is számon tartanom, melyik oldalon milyen néven is szóltam hozzá, de ha találkoztok egy Thayettel vagy egy Thayjel az internet bugyraiban, az nagy eséllyel én leszek. Vagy nem. Amúgy a név Tamora Pierce A nőstényoroszlán éneke című sorozatából származik, amit akkor olvastam kábé, amikor kétjegyű számmá kerekedett az életkorom.
A finnigan név az írós nevem, ha írós oldalon találkoztok ezzel a névvel, így kis betűvel, az is valószínűleg én leszek. A finny ennek a becézett alakja, fórumos barátságok idejéből ragadt rajtam. Természetesen Seamus Finnigan és a Harry Potter az eredete ennek a névnek, mert mondjátok, hogy nem halál menő mondogatni, hogy seamusfinnigan? :D

Ez most egy könyves blog vagy írós? Filmkritikák is vannak, meg fura elmélkedések tumblr oldalakról...?

Azt hiszem, kicsit az a célja ennek a blognak, hogy megtanuljak összeszedetten kritizálni dolgokat, meglátni azt, mi működik egy regényben, egy filmben, egy akármiben, és abból tanuljak. És hogy ne a környezetemet fárasszam egy-egy ömlengésemmel. Szóval igen, mint a cím is mondja, random módon fogok dumálni könyvekről, filmekről, sorozatokról (majd egyszer...), és minden másról. Közben pedig igyekszem minél többet írni, nem az asztalfióknak, hanem a blogfióknak (*bad joke alert*). De akit nem érdekelnek a nyűglődéseim az írással (naplók, fanficek, egyperces valamik), az nyugodtan suhanjon keresztül ezeken a posztokon!

Mit jelent a könyvkritikás bejegyzésekben az 'ihletés szempontjából'?

Az előző válasz félig-meddig már utal erre. Az 'ihletés szempontjából' alatt nagyjából azt értem, hogy mit tanultam az adott történetből, legyen az regény vagy akár film. Vagy hogy mire tudnám felhasználni az általa nyújtott ismereteket - helló, föld alatti gabonatermesztés! -, mihez használhatok egy-egy gondolatot, zenét, bármit.

Ha az olvasó valamiért mégsem suhant keresztül az írós bejegyzéseken, elárulom, miket is írok?

Főleg fanfictionöket, ezen belül is Harry Pottert, Shivert, TMI-t és Merlin sorozatos ficeket. Amit ide felteszek, azok mind megtalálhatók a merengős nickem alatt is.
Ezen kívül szoktam küldözgetni néha dolgokat a Pennát a kézbe! nevű oldalra is, azokat az írásokat is felteszem vagy linkelem a blogon.
Plusssz belefogtam egy regény írásába - erről szólnak/szóltak a naplós bejegyzések.

Mi is ez a regény?

A címe Időt vérzők - Dementofóbia *nem röhög!*, és egy trilógia első része lenne. Ha valaha megírnám. Jelenleg bizonytalan időre szünetel az írása, mert nem vagyokelégjóehhezéssohanemleszek. Szóval alkotói válságom van, de kábé már tudom, hogy kúráljam ki magam és találjak megoldást az időt vérzőkös gondjaimra is, ami amúgy már ott elkezdődött, hogy nem vagyok a trilógiák híve, és mégis azt írnék. Hell yeah. Amúgy young adultos, karakterizálós, urban fantasys, angstolós, lassan haladós regény lenne. Mármint lesz. Egyszer. Majd.
(Ezt csak azért mondtam el, hogy nagyjából értelmezhetőek legyenek a naplóbejegyzések.)

Vissza a kritikákhoz: ugye tudom, hogy a kiváló, várakozáson felüli stb. osztályzatok valójában az RBF-értékelés részei?

Igen, bocsánat, de mennyivel jobban hangzik már a RAVASZ, mint az RBF? És (és!) nem tudhatjuk, hogy a RAVASZ-vizsgákat miként értékelik, egyszerűen úgy, hogy megvan vagy nincs, vagy vannak jegyek? És ha vannak, lehetnek akár az RBF szerintiek is, nem? Hát ugye, hogy igen?! 

Mi ez a karakter-fixáció nálam?

Igen, tudom, kábé minden értékelésem hetven százaléka a karakterekről szól... és jelezném, hogy ez nagy eredmény, mert szólhatna az egész róluk, muhaha. (Ez volt a gonosz kacajom.) Komolyra fordítva a szót, nekem tényleg a szereplők a mozgatórugói egy történetnek, jó karakterek nélkül nehéz imádnom egy történetet, velük nehéz utálnom. Sorry.

Mi ez a Maggie Stiefvater és John Green fixáció?

Megint bocsánat. Mindkettejüket imádom, a regényeiket, a stílusukat, a humorukat, a zseniális karaktereiket, őket magukat, legalábbis az alapján, amit így interneten keresztül látok belőlük. Maggie írós posztjai akárhányszor olvasom őket, mindig rádöbbentenek valamire, és John Green... nézzetek már meg egy vlogbrothersös videót és utána mondjátok, hogy nem imádjátok ezt a pasit!

Mi ez a YA-fixáció?

Ha elég sokat olvas az ember, egy idő után rájön, hogy mi az a zsáner, ami a leginkább leköti. Nálam ez a YA, azaz a Young Adult irodalom. Főleg az urban fantasys, lelkizős, disztópikus dolgokat szeretem (ezeket így nem egyben, hanem külön értve), így ilyenekről születik kritika is. Persze, ahhoz tartom magam, hogy hiba csak egyféle zsánerben olvasni (még akkor is, ha írsz, és abban a zsánerben írsz), mert iszonyú fejtágító, ha a kezedbe veszel mást is. Pölö szépirodalmat, igyekszem minél többet olvasni azt is. Bár kritikát ilyesmikről már nehéz szülnöm.

 Mi ez a fixáció a fixáció szó iránt?

Fixáció. Fixáció. Fixáció. Fixáció. Fixáció.

 Ha bárkiben bármilyen kérdés felmerülne ezek után, azt belefoglalom ebbe a posztba?

Yeppp.

Filmnézés: Vámpírakadémia

Már a címnél bajban voltam, mert "film"...? 

Tudom, ez a kritika rosszul kezdődik, nem alaptalanul, de azért akadtak pozitívumok is a Vámpírakadémiában. 

Ám kezdjük az elején! A film egy újabb YA-feldolgozás, egy újabb halálra ítélt vállalkozás. Sajnos továbbra sem dőlt meg az a tétel, hogy bizony nem könnyű sikeres adaptációkat készíteni. (Reméljük a legjobbakat A beavatott közelgő premierjére!) Ennek okáról amúgy már számtalan alkalommal elmélkedtem, ám annál tovább nem jutottam, hogy az Alkonyat újdonság volt (jó zenékkel és egy fantasztikus Jessicával, na mindegy), Az éhezők viadala pedig profi. Utóbbi talán bizonyíték lehet arra, hogy egy jó film megtalálja a közönségét. Hogy a Vámpírakadémiával mi a helyzet? Lássuk!

A Vámpírakadémia Richelle Mead nagy sikerű - azonos című - könyvsorozatából, illetve annak első darabjából készült. Mint a cím is mutatja a téma a vámpírok, itt azonban több típus is létezik ezen a fajon belül. Vannak a morák, a jó vámpírok, akik nem ölnek a vérért és mágiát használnak, őket védelmezik a dampyrok, akik félig emberek, félig morák, és ki ne felejtsük a gonosz vámpírokat, akik bizony körbegyilkolják a történeteket, ők a strigák. A főszereplő egy mora lány, Lissa (Vaszilisza, de ebbe ne menjünk bele...) és a legjobb barátnője, a dampyr Rose. A könyv és így a film is nagyjából az ő történetük, az ő kalandjaikat öleli fel. (Bár a kaland valahogy olyan bulis, pozitív szó, ezek a kalandok meg...) Bővebb ismertetőért irány a moly! 

Én jelenleg a könyvsorozat negyedik részét olvasom - és uuuunom, viszont erről majd valamikor legközelebb egy könyvkritikás posztban -, de a tovább mögött igyekszem nem spoilerezni a későbbi eseményekre vonatkozóan és szigorúan csak a filmről lesz szó.

Könyvolvasás: Chris Howard - Gyökértelen

Chris Howard Gyökértelen című regénye a Könyvfesztivál óta kísért. Előtte végigböngésztem a kiadók friss megjelenéseit, matekoztam össze-vissza, hogy hány könyvet vehetek meg, mire van igazán szükségem. Végül fájó szívvel a Gyökértelenről lemondtam. De azóta sok hónap telt el, én pedig végre a kezembe vehettem. A Gyökértelen a Főnix Könyvműhely gondozásában jelent meg. A Kiadó 2011 óta foglalkozik szórakoztató irodalommal, ide tartozik a Gyökértelen is. A tartalomból az is kiderül, hogy ezen belül egy disztópikus regénnyel van dolgunk.

A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat.

Filmnézés: The Spectacular Now

Egy film, amit hónapok óta kajtattam, és mikor már teljesen feladtam volna, hogy valaha is megnézhetem, rájöttem, hogy két nap múlva az Egyesült Államokban kijön DVD-n, és jé, elérhető lesz! :) Nem számított, hogy alig két nap múlva vizsgáztam, nekem akkor és ott meg kellett néznem ezt a filmet. És hogy érdemes volt ennyire izgatottnak lenni a The Spectacular Now miatt? Határozottan.

A történet főszereplője Sutter, a suli egyik legnépszerűbb sráca, aki imádja a barátait, a bulikat, és természetesen főleg ezt a kettőt együtt. Egyik nap másnaposan ébred egy ismeretlen környéken, a fűben fekve, és a lány hajol fölé. A lány neve Aimee, és Sutterrel egy iskolába járnak, de nem ismerik egymást, Aimee ugyanis teljesen más, mint Sutter. Okos, hallgatag és szürke. És te, kedves blogolvasó ezen a ponton hinnéd azt, hogy ez egy szokásos "menő srác fogadásból kicseszik a visszahúzódó lánnyal, és beleszeret"-sztori. Hát nem. Nincs fogadás. Nincsenek klisék. Ez lehetett volna a posztom címe is - Nincsenek klisék -, mert hogy a tovább mögött ki is fejtem, milyen kliséket hajít kukába a The Spectacular Now.

Fanfiction: Ezernyi hang (Harry Potter)

Valamiért szeretek vérfarkasokról írni. (Lehet persze ennek köze Maggie Stiefvater Shiver-trilógiájához, és lehet, hogy nem kellene értetlenkednem a "miért"-en.) Gondolom, teljességgel elkerülhetetlen volt, hogy bár életem első befejezett HP-írása is Remus Lupin nagy titkáról szólt, egyszer évekkel később visszatérjek a témához, és elmeséljem ugyanazokat az éveket egy más megközelítésben. Ezúttal James és Sirius szemszöge helyett, Remus fejébe másztam bele.

A legtöbb írásomban van valami apróság, amit más talán észre sem vesz - nem is kell, nem ez a cél -, de én magamat remekül el tudom vele szórakoztatni. Itt elárulom, mi volt az: minden jelenet első mondata valamilyen hanghatást foglal magában. Mert hogy ebben a novellában fontos szerephez jutnak a hangok.

"A képek elmosódnak, a szagok elvesznek, a vér íze felidézhetetlen. De a hangok, azok megmaradnak."
Remus úgy akar élni, ahogy a mondás tartja, magányos farkasként. De mi van, ha hiába küzd ellene, a barátság és a törődés így is, úgy is megtalálja? Mit tehet? El lehet-e hinni, hogy a farkaskórság ellenére ez is jár?
Több, kisebb jelenetből összeollózott, szomorkás novella.

(A jobb oldali kép LMRourke munkája. A képen a fiatal Remus Lupin látható.)

Random random: Sinner, még mindig öt hónap a megjelenésig

Az alábbi bejegyzésben már beszámoltam a hírről, miszerint 2014 júliusában az Egyesült Államokban megjelenik Maggie Stiefvater nagy sikerű könyvsorozatának, a Mercy Falls farkasainak negyedik része, amely a Sinner címet viseli. Túl sok szót arra, hogy mi is ez, nem vesztegetnék, a linkelt posztomban elolvasható. A lényeg annyi, hogy Cole és Isabel története folytatódik, méghozzá Los Angelesben. Cole ismét a rivaldafényben és Isabel életében. Azt se részletezném, hogy mennyire izgatott vagyok a regény miatt, mert ennek kifejtése túl sok wíííí-t, jujjjjj-t és szmájlihalmazt tartalmazna. (Az ég óvjon titeket ettől, de komolyan.)

Szorítkozzunk a legfőbb újdonságra, ami a Sinnerrel kapcsolatban történt. Elolvasható a könyv első három fejezete. Illetve egy prológusszerűség és két fejezet, az első Cole, a második pedig Isabel szemszögéből. Ha te is, pont mint én, alig bírsz magaddal, akkor kattints és vágj bele, mert wíííí! Ha azonban úgy érzed, ez a tizenkilenc oldal csak a türelmetlenségedet fokozza - mert igen, még csaknem öt hónap van az amerikai megjelenésig -, vagy egyszerűen nem szeretnél spoilereket, akkor a tovább mögött vár két nem annyira újdonság a regénnyel kapcsolatban. 

Könyvolvasás: John Green - Katherine a köbön

John Greenről már rengeteg szó esett a blogon, még saját taget is kapott. A Csillagainkban a hiba című könyvéért odavoltam, az egyik kedvencem lett, és bár a blogon az Alaska nyomábanról nem született kritika, azt is szerettem, bár jóval mérsékeltebben, mint a másik regényt. Hogy a Katherine a köbön hogyan teljesített? Egész jól. Mindjárt ki is derül, miért.

Mivel kezdem magam idegesíteni a folyamatos listakészítéssel, mintha nem tudnék összefüggő szöveget írni, ezúttal csupán két kategóriára osztottam a kritikámat. Kiknek érdemes elolvasniuk a Katherine a köbönt, és kik azok, akik nem biztos, hogy élveznék.

Random random: Csillagainkban a hiba - filmtrailer

Igen, még mindig nem TFIOS (=Csillagainkban a hiba) rajongói oldal vagyunk, de még mindig veszettül várom a John Green zseniális regényéből készült filmet. A premier még messze van - júniusban -, úgyhogy addig még bőven lesz ideje mindenkinek, aki eddig még nem tette, hogy elolvassa a könyvet. És velem együtt tűkön ülve várni a filmet. Ezen a várakozáson vagy segít, vagy éppen ront az, hogy ma kijött az első, hivatalos trailer. (A bejegyzés végén megtaláljátok ezt is.)

Előtte azonban egy kis kedvcsináló (na, nem a regényhez, arra ott a kritikám, remélhetőleg megfelel a célnak), megnyugtatás és bizakodás, hogy nem rontották el ezt a könyvadaptációt. A tovább mögött. Of córz. És megint pontokba szedve. Of córz.

Random random: Magyar Könyvek Viadala

Múlt héten kezdetét vette az első Magyar Könyvek Viadala. Nem hallottatok még róla? Akkor itt az ideje, hogy felkeressétek a Viadal oldalát.
Gondolkodtam rajta, hogy hogyan is foglalhatnám össze, miről van szó, és miért ennyire jó ez a kezdeményezés (köszönjük, Tibi), de aztán oda lyukadtam ki, hogy linkelem a Viadal hivatalos leírását, aztán leírom, én miért örültem neki, amikor először hallottam az ötletről.

• A nagy felismerés: szégyenletes, mennyire kevés magyar könyvet olvasok egy évben. Rájöttem, hogy ezen javítani kell...
• ... főleg, mert rengeteg kiváló magyar könyv van a piacon. Nem véletlen, hogy az én 2013-as TOP10-es listámon (lista egyik fele, másik fele) is szerepelt kettő. 
• Szavazni mindig buli. Igen, az a fajta netező vagyok, aki ha talál egy szavazást, egy kérdőívet, vagy tesztet, muszáj kitöltenie.
• Rátalálhatok több olyan regényre, amire egyébként nem, vagy megerősít abban, hogy azt vagy ezt a könyvet nekem bizony el kell olvasnom. Így például most már száz százalék, hogy idén elolvasom Kalapos Éva D.A.C. című regényét, ami ott van a legjobb ifjúsági könyvek között.
• A magyar íróink (fordítóink és borítótervezőink) bizony megérdemelnek egy kis pluszelismerést. Ha valaki a Viadal miatt nekifog egy magyar könyvnek, az a valami csak szuper dolog lehet.

Mindenkinek tehát, aki erre jár, a Viadal felé pedig még nem járt, azt mondom, keressétek fel a szavazást. Akinek volt kedvence idén, az szavazzon (A szavazás szabályairól itt olvashattok.), aki pedig úgy érzi, le van maradva magyar kedvencek választása terén, szemezgessen a jelöltek között, és találjon magának olvasnivalót. Jó szavazást, jó olvasást Mindenkinek!