Mostanában szeretnek megtalálni a furcsa hangulatú regények, az olyanok, mint amilyen a No és Én is. A könyv a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg, a Vörös Pöttyös-sorozatban - nem volt kérdés, hogy a kíváncsiságomat felkelti.
Rögtön lekaptam a polcról a könyvtárban.
Az eljárás nálam ez után a következő: tartalom elolvasása, első mondat, meg még két helyen felcsapom. Ha semmi elborzasztót nem találok egyikben se, akkor nekiállok. Persze, vannak kivételek, amikor szembetalálom magam rögtön egy olyan résszel, ami nem tetszik, és mégis elolvasom a regényt. (Ilyen volt anno az Alkonyat, ahol a felcsapásomnál Bella éppen Edward V-kivágású felsőjéről, a mellkasáról meg az arcáról áradozott, ami kolosszális diadalt aratott, hogy magára tudta vonni a figyelmet. "-.-) De a No és Énnél a tartalom is valami mást ígért, és a fogalmazásmód se adott okot az aggodalomra. Belevágtam hát és egy különleges élménnyel lettem gazdagabb.