Lily Collins. Logan Lerman. Nat Wolff (ő játszik majd a Csillagainkban a hiba filmben is!). Greg Kinnear (ő szerepel az egyik legkedvencebb filmemben, a Sabrinában). Kristen Bell. Plusz az a Josh Boone rendezte és írta, aki a Csillagainkban a hiba rendezői székében is ott ül. (Túl sokat beszélek erről a filmről? Tudom.) Ugyanazokra a filmfesztiválokra cipelték a filmet, mint a zseniális Egy különc srác feljegyzéseit (The Perks Of Being A Wallflower - a továbbiakban Perks néven fut). Nem volt kérdés, hogy nekem ezt a filmet LÁTNOM KELL. És láttam. És wíí, nagyon tetszett. Oké, oké, nem avattam új kedvenc filmet, de a Perkshöz hasonlóan itt is nagyon bejött az indie vonal, és a szereplőgárda! A castingosoknak kellene valami külön díjat kitalálni. Biztos van, persze. Mindenre van díj.
De szóval egy remek filmről van szó (nem hibátlannal, de na), úgyhogy vagy tessék most azonnal, de rögtön megnézni, vagy továbbolvasni a kritikát. Vagy lehetőség szerint előbb-utóbb megtenni mindkettőt. :)
Maga a történet egész könnyen összefoglalható. Van egy szétszakadt család, a szülők elváltak. Az apa (Greg Kinnear) elismert író, és a gyerekeit (Lily Collins, Nat Wollf) is írásra ösztönzi. Ez annyira jól sül el, hogy Samanthának (Lily Collins, ki nem találtátok volna :D) meg is jelenik az első könyve. A film egyrészt a szülők története (az anyát a zseniális Jennifer Connelly alakítja), másrészt ott vannak ugye a gyerekek. Samantha szálán, aki nem hisz a szerelemben, és egyéjszakás kalandokat folytat olyanokkal, akik intelligencia terén nem lehetnek partnerei, szóval Samantha szálán ott van Loius (Logan Lerman), míg Rustyén (Nat Wolff) Kate (Liana Liberato). Rusty imádja Stephen Kinget, és van egy erős kezdőmondata egy lehetséges regényhez. De mintha másból nem állna az élete, persze, nem szánalmas lúzer, de nem is éli az életet, mígnem apja tanácsára végül mégis csak elkezdi.
Tudom, ez egyelőre egy nagy névhalmaz, de nem véletlen, ezt a filmet többnyire a karakterek és a fantasztikus színészek viszik el a hátukon. És ide tényleg legépelhetnék egy csomó infót, de azt, hogy a szereplők mennyire élőek voltak, hogy a dialógusok mennyire pörögtek és mennyire okosan lettek összerakva, hogy a zenék nem is passzolhattak volna jobban, és a visszaköszönő motívumok és az a bivalyerős hangulat... nem komolyan, nem tudom leírni, TESSÉK MEGNÉZNI A FILMET!
Azért mégis némi infó arról, mi fogott meg a legjobban a Stuck In Love-ban.
- Olyan apró gesztusok tették hihetővé a szereplőket, ami nagyon ritka. Lily Collins Samanthájába mindenki belezúg már az első jelenetében, Rusty orra alatt eldörmögött mondatai valami zseniálisak, és én hivatalosan is imádom Nat Wolffot. És az apa, Greg Kinnear nézései... a szíve szakad bele az embernek.
- Van egy főzős jelenet a film elején Rusty és az apa, akit amúgy Billnek hívnak, között, ami aztán a végén megismétlődik, csak fordítva. Amelyik lépést mondjuk az elején Bill csinálta (pl. zöldségszeletés), azt most Rusty, és így tovább.
- A zenék. Főleg Elliott Smith Between The Bars-a.
- Amikor Rusty sír...
- Hihető szerelmi szálak, nem nyálasak, nem tipikusak. Talán mert egy részük a valóságban meg is történt.
- Kristen Bell mint comic-relief.
- És úgy egyáltalán... TESSÉK MEGNÉZNI A FILMET!
Hogy a negatívumok közé is kerüljön valami, a Stuck In Love-hoz tudtommal nem készült magyar felirat, tehát akinek gondot okoz az angol nyelv, azt felmentem a megnézés kötelezettsége alól. :( Plusz egy-két mondat, idézet nekem kicsit szájbarágósra és dagályosra sikerült (és a vége nekem éppen ezért nem is működött annyira), de azért még elviselhető. Mert minden más.... puff. *Itt robbant fel a fejem.*
Összességében TESSÉK MEGNÉZNI A FILMET.
Kedvenc jelenet: Túl sok van, túl sok van... Talán a végefelé a kocsiban, amikor Rusty sír... és Nat Wolff, Nat Wolff. *.* Bár a Loius-Samantha szálat is nagyon szerettem, szóval például onnan az első jelenetük, vagy a szintén kocsis jelenetük is lehetne. Vagy mikor Billt üldözi a kutya... Vagy a házibuli, amikor... Mondtam, hogy túl sok van.
Legrosszabb jelenet: Bill vakrandija lehetne... de azt egy olyan zenei montázzsal oldották meg, ami mégis fantasztikussá tette az egész jelenetet.
Egyéb megjegyzés: Feladat: ezek után még jobban várni a Csillagainkban a hiba filmet. :D
Ihletés szempontjából: A zenéket biztosan rongyosra fogom hallgatni. És hiteles karakterek, okos dialógusok... Mindenre, mindenre iskolapélda ez.
RAVASZ értékelés: Mivel említettem, hogy nekem néha túl dagályos volt egy-egy mondat, és a lezárás sem volt egy Perks-féle "Végtelenek vagyunk.", elégedjünk meg egy Kiváló alával. :)
oké, ott voltak ezek az undergroundabb klisék (nálad kevésbé értelmes fiúkkal randizni, Apa meghatározza Anya kedvenc könyvét, Apa átírja lánya regényét), de ahova a film kifutott, azt tényleg nem tudtam mással illetni, mint a gonosz jelzővel... egy egész estén keresztül mondogatva ezt. tulajdonképpen az Apa mondja ki, hogy az Anya vissza fog jönni hozzá és miért? mert jó ember. tehát vegyük komolyan a monogámiát és az erkölcsöt és boldogan élhetünk, míg meg nem halunk. drogfüggő vagy? esélyed sem lehet a jófiúval. haragszol az Anyára? békülj ki vele, aztán meglátjuk, mire mész a jófiúval.
VálaszTörlésszóval az a kérdésem, téged nem bántott ez a torz befejezés?
p.s. a zöldségszeleteletelős apróságokat nem szúrtam ki, pedig imádom az ilyet. és az egyik kedvencem a végén Samantha pasijának kézirata, ami "egy Alzheimer-es detektívről szól." :D
Hű, én asszem ezekre így nem is gondoltam. o.O Mondjuk, nálam a Kate-Rusty szál pont azért működött, mert nem jöttek össze a végén. Kate szerintem elsősorban azért jött össze Rustyval, hogy a fiú megmentse őt, aztán elhitette magával, hogy minden rendben, ahelyett hogy a drogproblémájával valamikor is foglalkozott volna. Szóval nekem ott inkább az volt az üzenet, hogy a saját gödrünkből magunknak kell kimásznunk, és nem várhatjuk, hogy majd valaki kiráncigál minket.
VálaszTörlésAz apa-anya szál már nehezebb ügy. Azt én sem tudom egészen megérteni. Egyrészt nem tetszett, hogy az a szál ilyen full happy endes lett, másrészt meg azzal együtt, hogy megtudtuk, régebben az apa is elhagyta az anyát, kábé működőképes lett. Csak na... tényleg kicsit erőltetett. Mármint értem, hogy szeretik egymást, de azért egy kapcsolatba picit több is kell, félpercenként nem gondolhatják meg magukat, aztán számíthatnak arra, hogy a másik majd úgyis megbocsát...
A Sam-anya vonal... Szerintem az várható volt, hogy a végére kibékülnek. Azt pölö jól megoldották, hogy nem rögtön az után rohant hozzá Samantha, miután az apja elmesélte neki, hogy mi történt x éve, hanem csak miután látta, hogy milyen könnyű elveszíteni egy anyát örökre (Louis anyja...).
Azzal kapcsolatban viszont veled vagyok, hogy összességében valahogy nekem sem tetszett a befejezés. Nem tudom, miért nem igazából, mert így az egyéni szálakkal olyan nagy bajaim nem voltak, csak nem tudom... Többet vártam, nagyobb katarzist...? Az igazán erőteljes jeleneteket (Sam sírása Loius kocsijában, Rusty sírása, miután megtalálták Kate-et, Rusty a gardróbban) már a film közepénél ellőtték és a végére mint valami lufi, leeresztett az egész. Ilyen "lezártuk, oszt' jó' van"-érzésem volt a véggel kapcsolatban. Engem nem háborított fel, csak igazából szíven sem szúrt, meg sem ríkatott, nem is annyira hatott rám. A kajakészítős jelenetet kivéve, az megmosolyogtatott. :)
Mindenesetre köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet, mindig érdekes más szemszögeket olvasni ugyanarról a filmről. :)