Várakozó álláspont I.: Maggie Steifvater - Blue Lily, Lily Blue

Október 21-én az Egyesült Államokban megjelenik Maggie Stiefvater Hollófiúk sorozatának (tetralógiának) harmadik része, a Blue Lily, Lily Blue (a továbbiakban: BLLB). Én már eszméletlenül várom! Jelenleg ez a kedvenc könyvsorozatom, sőt összességében YA szinten is csak Maggie másik sorozatával (nem, Lament, nem rólad van szó, sosincs rólad szó), a Mercy Falls farkasaival versenyzik. 

Ebben a bejegyzésben tehát aktívan várok. És majd a következőben is (ki nem találjátok, hogy annak "Várakozó álláspont II." lesz a címe). Előbb a címről lesz szó kicsit, majd a második részben néhány nap múlva a tumblr közösségben terjedő visszaszámlálást foglalom én egybe, főleg mert csak összetörné a szívemet, hogy az utolsó nap feladatát, azaz hogy fotózkodjam a BLLB friss példányával, úgysem tudnám teljesíteni. Még pár hét lesz, mire az én példányom ideér. :(

Mindenesetre, ma a címről!
Sokakban felmerülhetett, hogy miért nem követi a BLLB a sorozat eddigi részeinek mintáját, azaz miért nem egyszerűen "The Blue Lily". Maggie ebben a cikkben megindokolta a döntését. Igyekszem normálisan lefordítani, mert imádom még egy cikkben is Maggie humorát.

Elismerem, hogy mielőtt elkezdtem volna ezt a bejegyzést, vagy' harminc percet töltöttem azzal, hogy találjak valamilyen statisztikát a catoptrofóbiáról (félelem a tükröktől). Tudtam, hogy tükrökről, mágiáról és szavakról fogok írni, úgy gondoltam, nyerő lenne tükrökről, mágiáról és szavakról szóló statisztikákkal vagy vicces infókkal kezdeni mindezt. De mint kiderült, senki sem tudja pontosan, hány ember szenved catoptrofóbiától, és ha mégis tudják, akkor sem az interneten beszélnek róla. 

Kár.

A tükrök ugyanis az okai annak, hogy a harmadik kötetnek a Blue Lily, Lily Blue címet adtam. Ez elmozdulás a két első címhez képest: a The Raven Boyshoz képest (amelyben a mi hős fiaink találkoznak a mi hős lányunkkal, és elindulnak, hogy megtalálják a megmagyarázhatatlan módon a virginai hegyekben eltemetett mágikus walesi királyt), és a The Dream Thieveshez képest is (amelyben a hőseink felfedezik, hogy az álmok és a verőemberek is veszélyesek). Amikor bejelentettem a harmadik rész címét, az olvasók azt kérdezték, "Miért a változtatás? Miért nem The Blue Lily?".

Őszinte leszek. A szerkesztőm is megkérdezte.

Tükrök.

Először is, a könyv tele van velük. Úgy általánosságban a sorozatban elég sok a természetfölötti és látnoki esemény, ill. tevékenység, de a harmadik kötet kifejezetten a 'scrying'-ra koncentrál. A 'scyring', ha mostanában nem csiszoltátok a tudásotok az újkorú jóslástechnikák területén, egy régi gyakorlatot jelent, ami során belenézel egy tükröződő felületbe, míg meg nem látsz... valamit. Bármi mást, mint a tükröződő felületet. Néha a 'scrying'-ot jósláshoz használják. Néha meditációra. Néha, ha Adam Parrish vagy a Hollófiúk sorozatból, arra, hogy megtudd, mit akar tőled a hatalmas, természetfölötti teremtmény, akivel alkut kötöttél.

Szóval a tényleges tükrök fontosak a regényben. De vannak más tükrök is benne, azok, amelyikekkel én személy szerint nagyon szeretek játszani, és ezek azok, amik a karakterek lelkében vannak.

A felszínen ez a sorozat a walesi mitológiáról szól, gyors kocsikról, bentlakásos iskolákról, és jóindulatú látnokokról, akik remekül értenek a napközbeni ivászathoz. De igazából a Hollófiúk történet arról szól, mi tesz valakit hőssé. Mibe kerül, hogy megbirkózz a nehéz körülményeiddel? Mibe kerül, hogy felnőj egy hős elvárásaihoz? Hogy van az, hogy míg egyesek könnyedén helytállnak az életben, másokat maga alá gyűr? Szeretem tükörbe állítani a szereplőimet - hasonló körülményeket, hasonló személyiségeket, hasonló választásokat adni nekik -, hogy így felfedezhessem, mi késztet valakit arra, hogy a nemes utat válassza, míg mást arra, hogy a ferdét. Még inkább, mint eddig, vannak jelen a tükrökbe állított lelkek a BLLB-ban. Nagyon is helyénvalónak tűnt, hogy tükröt állítsak, ahogy minden másba, a címbe is.

Mindez visszavisz minket catoptrofóbiához. Ember, tényleg bárcsak találtam volna statisztikát rá! Gondolom, nem létezik rá túl sok terápiás csoport, noha kellene: az örökkévalóság óta léteznek a tükrök meg a félelem is tőlük. Ameddig lesznek tükröződő felületek, addig gyanakodhatunk, hogy egy nap, ha beléjük nézünk, valami mást fognak nekünk mutatni. És a BLLB-ban, ez a helyzet.


24%. Ez jó számnak tűnik? Csak úgy kitaláltam. De maradjunk ebben.  

Szerintem zseniális. Mintha a vessző tükör lenne, és ááá. Nem kezdek itt hosszú imádatba már a címről, de ááá. :)

3 megjegyzés:

  1. Ó, egek! Először is köszi a fordítást, és örülök, hogy te is ennyire várod a könyvet :D Másodszor: Én totálisan abban a hitben éltem, hogy a cím bemutatás! Blue ez itt Lily, Lily ez itt Blue. De most összezavarodtam, és akkor most tükör, egymás mellett állnak, vagy átmennek, vagy mi? Nagyon ramaty a memóriám, de a második rész úgy ért véget, ugye, hogy eltűnt az egyik szereplő, nem? Talán egy tükörben? Óóó, de várom a harmadik részt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maggie Stiefvaternél nálam mindig lehet várásra számítani. :D
      Ó, nekem ez eszembe se jutott! xD Maga a Blue Lily, mint kék liliom lesz szerintem jelentős a könyvben, valaminek a jelképe vagy nem tudom, és pluszban jön ki jól, hogy ugye Blue a főszereplő. De a spoliereket olvasgatva Lily nevű karakter nem lesz a könyvben. :)
      Egy barlangban tűnt el Blue anyja, Maura. Az első rész végefelé viszont Blue nagynénje, Neeve tényleg a tükörben tűnt el. Vagyis asszem, Mauráék se értették, hogy pontosan hová tűnt...

      Törlés
    2. Én meg a liliomra nem gondoltam :D Köszi az emlékek felelevenítését; úgy érzem, újra kéne olvasnom a két kötetet :)

      Törlés