Filmnézés: Vámpírakadémia

Már a címnél bajban voltam, mert "film"...? 
Tudom, ez a kritika rosszul kezdődik, nem alaptalanul, de azért akadtak pozitívumok is a Vámpírakadémiában. 

Ám kezdjük az elején! A film egy újabb YA-feldolgozás, egy újabb halálra ítélt vállalkozás. Sajnos továbbra sem dőlt meg az a tétel, hogy bizony nem könnyű sikeres adaptációkat készíteni. (Reméljük a legjobbakat A beavatott közelgő premierjére!) Ennek okáról amúgy már számtalan alkalommal elmélkedtem, ám annál tovább nem jutottam, hogy az Alkonyat újdonság volt (jó zenékkel és egy fantasztikus Jessicával, na mindegy), Az éhezők viadala pedig profi. Utóbbi talán bizonyíték lehet arra, hogy egy jó film megtalálja a közönségét. Hogy a Vámpírakadémiával mi a helyzet? Lássuk!

A Vámpírakadémia Richelle Mead nagy sikerű - azonos című - könyvsorozatából, illetve annak első darabjából készült. Mint a cím is mutatja a téma a vámpírok, itt azonban több típus is létezik ezen a fajon belül. Vannak a morák, a jó vámpírok, akik nem ölnek a vérért és mágiát használnak, őket védelmezik a dampyrok, akik félig emberek, félig morák, és ki ne felejtsük a gonosz vámpírokat, akik bizony körbegyilkolják a történeteket, ők a strigák. A főszereplő egy mora lány, Lissa (Vaszilisza, de ebbe ne menjünk bele...) és a legjobb barátnője, a dampyr Rose. A könyv és így a film is nagyjából az ő történetük, az ő kalandjaikat öleli fel. (Bár a kaland valahogy olyan bulis, pozitív szó, ezek a kalandok meg...) Bővebb ismertetőért irány a moly

Én jelenleg a könyvsorozat negyedik részét olvasom - és uuuunom, viszont erről majd valamikor legközelebb egy könyvkritikás posztban -, de a tovább mögött igyekszem nem spoilerezni a későbbi eseményekre vonatkozóan és szigorúan csak a filmről lesz szó.

A filmnek rettentő különös ritmusa volt, vagyis azt hiszem, egyáltalán semmi ritmusa sem volt. Ha nem érted, ez miért akkora baj, akkora, hogy ezzel kelljen kezdenem a kritikámat, akkor valószínűleg nem láttad még a Vámpírakadémiát és úgy olvasod ezt a posztot. Mert szerintem ez a fő hiba, amin elcsúsztak a készítők.



Az elején egy flashback funkciójú álommal nyitottunk, aztán belecsaptunk az események közepébe. A jelenetek eszement ütemben követték egymást, és már régen a következő közepét nézted, mire rájöttél, hogy az előzőben ki mit miért csinált. Mert elhangzik valami, te elgondolkoznál rajta, megpróbálnád összerakni az addigiakkal, de akkor jön egy poén, még egy és még egy, idefutunk, odafutunk, snitt, következő jelenet, és végre van egy szusszanásnyi időd összerakni a cselekményt. Mivel ismertem a könyvet, még nekem könnyebb dolgom is volt, mert a regényben érthető, hogy mikor miről miért az jutott Rose eszébe, ami. A nyomozása teljesen logikusan lett felépítve, de a filmben... Hallott egy félmondatot, és oké, akkor ez nyom, gyerünk! Törjünk be Kirova irodájába, lopjunk laptopot, keress nekem könyveket, Christian...! Te pedig nézőként már a felénél elvesztetted a fonalat, vagy a reményt, hogy valaha is végigmondanak egy magyarázatot. Illetve... az sem sült el a legjobban, amikor valamit megpróbáltak elmagyarázni. Rose narrációja szerencsére működött, de amint valami múlt- vagy világmagyarázatot párbeszédbe próbáltak ültetni (ez történt a film legelején is), az nagyon erőltetettre sikerült. Konkrétan azt vártam, hogy a színészek mindjárt a kamerába beszélnek majd, és úgy magyaráznak nekem, mert annyira a nézőknek szólt néhány mondat, annyira életszerűtlen volt, hogy azt fájt hallgatni.

A másik gyengeség is a ritmus hiányából fakadt. A filmnek semmi íve nem volt. Elméletben akadt egy tetőpontja az eseményeknek, nagy harc meg a gonosz felfedi a tervét stb., de annyira gyorsan elintézték az egészet, hogy csak egy újabb jelenet lett a többi sorában. 

Mintha koncepció sem lett volna a feldolgozás mögött. Talán vígjátékkal próbálkoztak a készítők, ennek érdekében a karakterek néhány drámaibb részletén is enyhítettek (aki ismeri a könyvet, annak mondom, hogy Lissára célzok), de ahhoz meg nem illett a körítés. Láthatóan a színészek között sem volt konszenzus, vagy a nekik szóló direktori utasítások között, mert páran tényleg komikusra vették a figurát, például a Kirovát alakító Olga Kurylenko, aki mintha az eredeti szereplő karikatúrája lett volna. De a nagyszerű Gabriel Byrne (Victor) sem tudott mit kezdeni a helyzettel.

Nem tudom egyébként, hogy mindez a rendező hibája, a vágóé, a forgatókönyvíróé, vagy másé, de valami félrecsúszott ennek a filmnek az összerakásában, ami egyébként jelenetek szintjén még meg is állta volna a helyét. Hogy miért?

Mert vicces volt. A végefelé, amikor már a teljes moziterem belátta, hogy mást ne próbáljon keresni ebben a filmben, elkezdett szórakozni is a filmen. A vásárlós körutat például végig kacarászás kísérte. 

Mert ennek megfelelően a komoly dolgokat sem próbálták túl komolyan venni. A filmadaptációba nem illett volna az a hatalmas szerelem és romantika, és a Rose-Dmitrij ügyet sem nyálasították el. Ez tetszett, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy a románcukat a filmben sokkal könnyedebben kezelték a felek és a körülöttük lévők is. Nem bántam.

Mert a színészek általában megállták a helyüket. Sajnálom, hogy nem eredeti hanggal láttam a Vámpírakadémiát, mert Danila Kozlovsky orosz akcentusa még biztosan többet hozzáadott volna Dmitrij karakteréhez, de így sem panaszkodom. Apró változások persze voltak, például Dmitrij kicsit mintha lazább lett volna, Rose vidámabb, Lissa vagányabb, de egyikük sem tűnt karakteridegennek. 
Volt néhány párbeszéd, ami szánalmasan rosszul lett megírva, ezeket a színészek sem tudták feljavítani. (Szegény Dominic Sherwood - Christian - elég sokat kapott ezekből.) Számomra csalódást csak a már említett Olga Kurylenko okozott, de az inkább a forgatókönyv hibája volt, mint az övé, illetve Sami Gayle (Mia) sem állt a helyzet magaslatán, ahogy Gabriel Byrne is beleszürkült egy sablonszerepbe. Akit viszont a pozitív oldalon ki kell emelnem, az a Rose-t alakító Zoey Deutch és a Masont játszó Cameron Monaghan. Zoey Deutchot már az interjúi alapján is imádtam, és a munkájában sem kellett csalódnom. Energiabombaként, viccesen és harciasan söpört végig a filmen, és a hátán vitte az egészet. Cameron Monaghan pedig... jesszusom, zseniális volt! Mason a regényben nem tartozott a kedvenceim közé, nem utáltam, vagy ilyesmi, de különösebb nyomot sem hagyott bennem, itt azonban! Minden felbukkanásában oda voltam érte, rettentően működött a kémia közte és Zoey között. Hajrá, Mason! (Vagyis... ó.)

Mert a harckoreográfiák fantasztikusan sikerültek. Persze, a legtöbbhöz kellett az, hogy "Dmitrij egy isten" meg az egész Chuck Norris-féle, pörgőrúgásos kultusz köré, de jól működött. A díszletek is hitelesek lettek, kivéve a Daskov-féle kúriát, ami kábé olyan volt, mintha az Akadémiát filmezték volna hátulról. No mindegy.

Összefoglalva a háttércsapatnak jár a pacsi, a poénokért is, a helytálló (bár két kivétellel általában csak ennyi, nem kiemelkedő) alakításokért és mert nem próbálták túl komolyan venni magukat. Ezt a filmet nem lehet. 

Kedvenc jelenet: A "Rose próbálja meglepni egy támadásával Dmitrijt"-féle running gag bármelyik megjelenése. :DD Vagy akármelyik Mason-Rose jelenet.

Legrosszabb jelenet: Lissa beszéde. Lepisszegi a királynőt, hülyeségeket fecseg, amiknek esküszöm, semmi értelmük nem volt, és még komolyan is gondolja mindezt a film. Mélypont.

Egyéb megjegyzés: A folytatásnak, ami nem lesz, csak azért örülnék, mert sok, sokkal több Mason... *.* Úristen, mennyire jól sikerült karakter ebben a káoszban!

Ihletés szempontjából: A tudás, amit ebből a filmből szereztem és felhasználhatom írásban? Hm, miért nem jut eszembe semmi?

RAVASZ értékelés: Elfogadható aláááá. (Ez így a "jól szórakoztam" és a "már kínomban nevettem néha" átlagaként jött ki.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése