Az én kicsi Mary Sue-m
Ki is az a Mary Sue? A merengő definíciója következik. (A jellemzés tipikusan a Harry Potter-fanfictionök Mary Sue-jához készült, de a HP-s vonatkozásokat kiemelve igaz lehet bármilyen írásra.)
Összegezve, Mary Sue-t írni nem jó. Hiba. És az én mumuson mostanság. Komolyan, szó szerint, elgondolkoztam rajta, hogy jelen pillanatban milyen alakban jelenne meg nekem egy mumus, hát tutira, a főszereplőm lenne mint tökéletes Mary Sue. Már csak arra kellene rájönnöm, hogy tudnám legyőzni. Erről elmélkedem a tovább mögött, meg arról, hogy miért könnyű a főszereplőnket elrontani.
Kezdjük azzal, hogy egy világot bemutatni nehéz. (Jó, tudom, ez most olyan, mintha Ádámnál és Évánál fognék neki a magyarázatnak, de komolyan összefügg.) A legkönnyebb módszer erre az, hogy fogunk egy kívülállót, és ahogy őt bevezeti a többi szereplő az adott világba, úgy ismerik meg az olvasók is azt. Mert ugye, ha az összes karakternek kézenfekvő az, amit az olvasó viszont nem tud, mi okuk lenne rá, hogy beszéljenek róla? Képzeljük csak el, milyen erőltetett lett volna, ha a Harry Potterben Ron a főszereplő!
- Utálok Hopp-porral utazni - fakadt ki Ron. - Mintha az ebéd önmagától besétálna a sütőbe... De így működik ez a varázsvilág... Nem autókat használunk, hanem egy csomószor kandallókon át utazunk. Ha kimondod a hely nevét, ahová el akarsz jutni, és ott nem falazták be a kandallót, nyert ügyed van. Most beszórom a Hopp-port a tűzbe. Ettől a lángok zöldek lesznek.
Ginny türelmetlenül topogott mögötte a lábával. - Ezt végig közvetíteni fogod?
- Ne már! - szólt közbe Fred. - Én nem tudom, hogy működik. Az elmúlt tizennégy év mintha kitörlődött volna az agyamból.
- Igen, mintha fejbe kólintottak volna a piszkavassal - tódította George. - Ja, nem, az te leszel mindjárt, Ron.
Fred még hozzátette: - Ha nem indulsz el, lehet, hogy én indítalak el. - Azzal már emelte is a lábát.
Ron a testvéreire mordult, aztán kedvetlenül belépett a tűzbe, és igyekezett minél kevesebb hamut nyelni, ahogy kimondta az úti célját.
Nagyszerű, Ron olyan, mint valami sült bolond. "-.- Sokkal működőképesebb módszer, ha olyan valakit választunk főszereplőnek, szempontkarakternek, aki pont annyit tud az adott világról, mint az olvasók, azaz semmit. Gondoljunk csak Harry Potterre, Bellára az Alkonyatból, Claryre A Végzet Ereklyéi sorozatból, de még hosszan lehetne sorolni a példákat. Mert tényleg ügyes megoldás ez, amit a legnagyszerűbb írók is alkalmaznak (itt most főleg Rowlingra gondoltam). Miközben a főszereplőnek magyaráznak, magyaráznak az olvasónak is. Nem szájbarágósan, nem erőltetetten, nem sült bolondok módjára, hanem a történetbe ágyazva, észrevétlenül és elegánsan.
A regényemnél én is ezt a megoldást választottam. Valójában három szempontkarakterem van, de a fókuszban mégis Sage áll, mert amíg ő nem ért meg dolgokat, addig az olvasó se. A másik főhősöm (az írás jelenlegi szakaszában a harmadik még nem bukkant fel) maximum homályosan utalgat, poénokba ágyazott félmondatokat ejt el a világról, de valójában az olvasónak csak akkor magyarázok, amikor Sage-nek.
És itt kapcsolódik be a dologba a Mary Sue-probléma. Mert vegyük csak észre, a fent felsorolt szereplők voltak a legegyedibbek a történetben, ők voltak a kedvenceink? Imádom én Harryt, de aligha. Ha a olvasót ilyen értelemben egyenlővé tesszük a főszereplővel, a főszereplő nem lehet nagyon kidolgozott, nagyon mély és összetett, szerintem.
Például mindig gondolkodtam rajta, hogy írni kellene egy történetet, ahol a főgonosz a főszereplő. Jó, persze, kiderülne, hogy mit miért tesz, meg megértenénk őt, de attól még gonosz maradna. Aha, na, akármilyen világot is kerekítek köré, a történet lényege úgyis az lesz, hogy a főgonosz a főszereplő. Az ő személyisége áthatná az egész világfelépítést, és elvinné a fókuszt. Nem állítom, hogy ez rossz dolog, nem az, baromi izgalmas, csak hogy akkor ez a történet erről szólna, nem a világról, nem a benne történtekről. Jó példa erre az Artemis Fowl sorozat, persze, tündérek meg minden... de mégis mi a lényeg, vagy inkább ki? Artemis. A főhősnek szerintem, ha valójában nem róla akarunk (nem csak...) mesélni, néha kicsit háttérbe kell húzódnia.
Bella is sablonkarakter, néhány felskiccelt tulajdonsággal, hogy minél több olvasó a helyébe képzelhesse magát. Harry, a tipikus főszereplő, aki nagyon bátor és mindenkit meg akar menteni. Clary tiszta szívű, csípős nyelvű. Nem rossz karakterek ők ettől még (na jó, Bella...), csak nem is a legmélyebb rétegekkel rendelkezők. Ha azonban ilyen szereplőket gyártunk, óhatatlanul beleeshetünk abba a hibába, hogy karakterek viszont egyáltalán nem lesznek, ők lesznek a szócsövünk, az olvasók szeme és füle, mozdítják a cselekményt arra, amerre kell, miközben észre sem vesszük és előttünk áll a Mary Sue. Mert a többi szereplőnek szeretnie kell őket, hogy ezt meg ezt elmondják neki. Hogy zúg bele a másik főszereplőnk, ha nem csinos, okos és humoros... de jaj, ne távolítsuk el az olvasótól, mondjuk, hogy átlagos lány...
Sage nem lehet ilyen. Nem akarom, hogy ilyen legyen. Mégis, a minap azon kaptam magam, hogy a többi szereplőmről sokkal többet tudok, mint róla. Játszottam ilyen hülye karakterizálós játékot is, hogy kitaláltam mindenféle szituációt (pl. A Csirke átment az úton. Ki mit reagál?), és Sage-nél nagy kérdőjel.
Amikor regényeket olvasok, különösen ha YA-ot, mindig idegesít, hogy miért nem lehet életképes, kedvelhető női főhősöket alkotni, erre én is belesétálnék ugyanebbe a hibába? Igyekszem, mégse. Úgyhogy Sage édesem, karakterizállak. Elkezdtem listát írni, hogy mi az a tíz dolog, amit biztosan tudok róla. Lehet, hogy a tizedik pont az volt, hogy "Tökéletesen tud mikrós popcornt gyártani, kipattog az összes kukorica, és egy sem ég oda.", igen, ez rettentő fontos egy fantasyban (xD), de legalább elindultam. Aztán próbáltam rájönni, hogy milyen is ő, kiindulni a hátteréből, kitaláltam, milyen ruhákat hord, miért tud jól hazudni... És voilá! Nem állítom, hogy már nem sablon, és nem Mary Sue, de... na jó, igazából azt állítom, vagyis remélem. A kulcs talán az volt, hogy úgy tekintettem rá, mint egyre a többi szereplőm közül, egy karakterre, nem A Karakterre. Azt hiszem, ez segített. És basszus, Sage... Megszerettelek, és jaj, meg akarlak menteni. Gondolom, ezt hívják sikernek... vagy teljes elmebajnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése